2009. június 10.

ApCsel 7,54-60
Szabó István püspök

Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.
Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll.
Ekkor így szólt: "Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll."
Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak;
azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.
Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: "Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"
Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" És amikor ezt mondta, meghalt.

ApCsel 7 54-60

 

Az áhítat hangfelvétele:

Csatolt állományok