Áhítat, 2016. június 29.

Lk 9,28-36
Kardos Ábel püspöki titkár
 

28 E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. 

29 Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött. 

30 És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés, 

31 akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. 

32 Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele. 2Pt 1,16-18 ; Jn 1,14

33 És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél. 

34 Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek. 

35 És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok! Lk 3,22 

36Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak.

Lk 9,28-36

Csatolt állományok