Csak

A nagy magyar író, Márai Sándor az 1940-es évek közepén, a háború idején írt naplójában ezt a bejegyzést tette: „Istenem, adj erőt, hogy hűséges legyek ahhoz az értelemnél is mélyebb világossághoz, mely lelkemben pislákol és megmutatja, mit kell tennem, írnom, gondolnom. Csak ezt kérem még. Csak ezt, de hiszen ez a legtöbb.”

Új esztendő elején sokat és keveset kívánunk felváltva, vérmérséklet és tapasztalat szerint. Ám, ahogy az író szavaiból kiderül, olykor ez a kettő egybeesik. A beteg csak gyógyulni akar, az erőtlen csak erőt kér, közügyeinkben, országunkban pedig csak békességet akarunk, csak valami jobbat remélünk. De nézzük csak! Az író értelemnél mélyebb világosságért könyörög, majd hozzáfűzi: csak ezt kérem, - aztán rádöbben, hogy ez a „csak” a legtöbb. Így vagyunk mi is minden kérésünkkel. Csak gyógyulni akarunk, csak erő kell, csak békesség, csak valami jobb, - és máris látjuk, hogy ez a csak: ez a legtöbb. Szép isteni titok segít itt nekünk. Hiszen szokás szerint a legtöbbet mi ilyen szerény módon adjuk elő, bár mégsem szerénység ez, inkább kétségbeesett akarat: hogy mindent belegyömöszöljünk ebbe az egy kis szóba: csak. Segít hát nekünk Isten, elibénk siet. Máté evangéliumban azt olvassuk, hogy igaz lesz a régi szó, beteljesedik a jövendölés, mert amikor Krisztus elérkezik, a nép, amely sötétségben ült, nagy világosságot látott.

Arra buzdítok mindenkit az új év kezdetén, hogy ne érje be kevesebbel, hanem akarja látni ezt az isteni világosságot. Ha ugyanis Krisztust látjuk, - látjuk Istent, látjuk, miképpen viszi tovább életünket Isten szeretete a végső és teljes igazi célig. Megfordítva is igaz ez: ha nem látjuk Krisztust, akkor voltaképpen nem látunk semmit, akkor a sok kérés, a sok „csak” mint valami cölöpsor mered előttünk, átjárhatatlan akadályként. Akkor, ahogy a próféta mondja: sötétben tapogatózunk, - tapogatjuk, mint vakok délben a falat. Sőt, a prófétai szót fokozva, már ezt sem tesszük, hiszen így szól a régi ige: a nép, amely sötétségben ült. Egy olyan embert idéz a kép, aki már feladta, és egy tapodtat sem tesz előre. Ül magában roskadva, értetlenül, hogy megannyi kis kérése közül legalább egy miért nem teljesült. Ha beleéreztünk Márai döbbent felismerésébe, vigyük mi is úgy Krisztus-kereső kérésünket Isten elé, hogy csak ezt kérjük. Ezt az értelemnél is mélyebb, életnél is több világosságot, mert ez a csak: a legtöbb – élet, békesség, üdvösség.

Kossuth Rádió, 2011. január 2.