Külsőségek?

Elhangzott 2016. szeptember 25-én

Amikor  a kedves rádióhallgatók ezt a néhány rövid gondolatomat hallgatják, Isten kegyelméből Dél-Koreában leszek, ahol egy ottani református gyülekezet istentiszteletén veszek részt. Azért hozom ezt szóba, mert néhány hete nehéz vitába bonyolódtam arról, hogyan öltözzünk, amikor templomba megyünk, istentiszteleten veszünk részt, és általában is ünnepelünk. A vita, amit egyébként ajánlatos elkerülni, nem új keletű, korról-korra felvetődik. Többnyire, bár nem mindig a fiatalabb nemzedék hozza elő. Mi a korszerű? Nem takarják-e el a külsőségek a lényeget? Nem lenne-e jobb egyszerűen, köznapian, félig-meddig profánul ünnepbe bocsátkozni? És megfordítva: vajon puszta formalitás-e a szép ruha? És vajon a formalitás nem éppen arra szolgál-e sokszor, hogy valami hiányosságot eltakarjon? Aztán, természetesen, ahogy ez az ilyen vitákban lenni szokott, az egyébként nem lényeges kérdésből hirtelen sorsdöntő dolog lesz. Ezért óvtak az ilyen vitáktól a régiek, érdemes figyelni rájuk. Azt mondták, hogy a közömbös dolgok, amelyekben szabadok vagyunk, akkor nehezítik meg az életünket, ha elhisszük róluk, hogy lényegbevágók. S ha ez így történik, éppen a szabadságunkat veszítjük el. Akkor is, ha a külső dolgokhoz kötjük a lényeget, és akkor is, ha a lényeget, az ünnepet teljesen elszakítjuk a magatartásunktól, mert akkor újra csak a külsőségek lesznek a fontosak. Nem vagyunk szabadok akkor sem, ha így, és akkor sem, ha úgy akarunk tetszeni. De miért hozom ide Koreát? Az ottani keresztyének igen komolyan veszik, hogy a templom szent hely. Mielőtt belépnének, leveszik cipőjüket, felidézve Mózes találkozását Istennel az égő csipkebokornál: vedd le a te saruidat, mert szent helyen állasz. Külsőség lenne ez? Régi szokáshoz való visszatérés? Puszta formalitás? Nem tudom. Azt hiszem, inkább annak a kifejezése, hogy az ünnep valami más. Az ünnep figyelmes irányultság az egészen más felé. Roppant tisztelet Isten iránt. Megkülönböztetés és elkülönbözés. Kifejezése annak, hogy az ünnepben nem mi vagyunk az igazi cselekvők, hanem Isten az, akinek hajlékába boldog meghívottak vagyunk, hogy ráismerjünk arra, ami örökkévaló.