Kerületi kurzusok 2017 hátralévő részében

A Dunamelléki Református Egyházkerület 2017 második félévében is felajánlja a kerületben szolgáló lelkipásztorok részére a továbbképzés lehetőségét. (2017. január 1. és 2022. december 31. között 90 kreditet kell megszereznie a lelkészeknek.)

Egyháztörténeti kurzus

A Magyarországi Református Egyház a pártállamban

 

A továbbképzés helyszíne, időpontja:

GALYATETŐ

2017. november 1316. (hétfő déltől csütörtök délig)

 

A továbbképzés előadója:

Kiss László lelkipásztor

 

Ez a kurzus annak a nagysikerű egyháztörténeti sorozatnak a befejező része, amely eddig fel nem tárt és ki nem mondott tényeket is taglal, valamint átvilágítja református egyházunk és hazánk újkori történelmének ide vonatkozó aspektusait. Részletesen a következő témákat taglaljuk: egyházunk és hazánk 1945. évi helyzete, a kor pártjainak egyházügyi elképzelései. KMP hegemón törekvései és egyházi válaszok, az egyház társadalmi bázisának szellemi és anyagi állapota. Ébredési vezetők és intézményes egyházi elöljárók vitái, bolsevik megosztó politika, hatalomátvétel állami és egyházi szinten. ÁEH, 1956, mártírsorsok. Titkosszolgálatok egyházellenes tevékenységének lehető legmélyebb átbeszélése. A korabeli gyülekezetek elemzése, szolgálatuk áttekintése. Reménységünk szerint sok tanulságot nyerhetünk személyes hitbeli helytállásunkra nézve is.

MEGSZEREZHETŐ KREDITEK SZÁMA: 24

Max. létszám: 20 fő

 

Etika kurzus

Kortárs etikai kérdések az első korinthusi levél alapján

A továbbképzés helyszíne, időpontja:

MÁTRAHÁZA

2017. november 2022. (hétfő déltől szerda délig)

 

A továbbképzés előadói:

Márkus Tamás András, Pataki András Dávid, Szabó László, Czentnár Simon lelkipásztorok

 

 

Ha a Korinthusiakhoz írt 1. levelet a lelkészi szolgálat mindennapi kérdései és terhei tükrében olvassuk, azzal a meglepetéssel szembesülünk, hogy a gyülekezeteket és azok vezetőit feszítő kérdések tekintetében sokkal kisebbnek tűnik a távolság az 1. és a 21. század között, mint amilyen látványosak azok a hasonlóságok, párhuzamok, amelyekkel az apostoli kor után nekünk is meg kell küzdenünk.

Hogyan kezeljük a testvérek között kialakult feszültségeket? Hogyan hirdethetjük az evangéliumot a kortársak számára érthető és releváns módon, mégis az üzenetet megőrizve? Milyen alapelvek mentén gyakorolhatjuk az egyházfegyelmet? Hol húzódik a határ szabadság és szabadosság között egy szexualitástól átitatott korban? Mire bátorítsuk az idősödő egyedülállókat?

Mit mondjunk a válófélben lévő házastársaknak? Veszélyezteti-e a keresztyén életet, ha korunk sokféle bálványával kapcsolatba kerülünk, vagy a hitünk győzedelmeskedik azok csábítása felett? Kell-e különbséget tennünk férfiak és nők egyházi szolgálata között? Hogyan valósulhat meg egyszerre a Lélek vezetésének a szabadsága és a gyülekezeti rend?

Olyan kérdések ezek, amelyekre a mai kor lelki vezetőinek újra feleletet kellene találniuk a Szentírás tanításai alapján. Pál gondolatai időnként megerősítenek minket kialakult gyakorlatunkban, máskor elgondolkoztatnak, mert jelentősen eltérnek azoktól a válaszoktól, amelyeket mi adni szoktunk. Az 1Kor apostoli iránymutatásának fényében a továbbképzés résztvevői vizsgálat tárgyává teszik azokat az etikai problémákat, amelyeket a mai társadalom, a globalizáció, a posztmodern kor újra hangsúlyosan elénk állít.

 

A továbbképzés módja interaktív, rövid előadásokat kiscsoportos munka és közös megbeszélés követ.

 

MEGSZEREZHETŐ KREDITEK SZÁMA: 16

 

 

Gyakorlati teológiai kurzus

Új gyülekezetek lelkipásztorainak továbbképzése

 

A továbbképzés helyszíne, időpontja:

GALYATETŐ

2017. október 1518. (vasárnap estétől szerda délig)

 

A továbbképzés előadói:

Dani Eszter, Böttger Antal, dr. Lovas András, dr. Szabó István lelkipásztorok

Az utóbbi esztendők egyik legkedveltebb továbbképzési kurzusa azoknak a fiatal gyülekezeti lelkipásztoroknak szól, akik minden évben részt vettek eddig is az új gyülekezetek szervezésével kapcsolatos képzéseken. Idei témánk: Az evangélium és személyes megújulásunk dinamikája, az igehirdetés és a gyülekezeti megújulás dinamikája, akadályok a gyülekezet vezetésében, karizmák és a gyülekezet vezetése.

 A továbbképzés formája: előadások és kiscsoportos munka.

További információk, jelentkezés: bottger.antal@reformatus.hu

MEGSZEREZHETŐ KREDITEK SZÁMA: 21

 

A lelkésztovábbképzési kurzusok egységes regisztrációs díja:

6.000.-Ft/fő/kurzus.

 Kérjük, hogy a regisztrációs díjat az alábbi számlaszámra utalja át a kurzus

címének és időpontjának megjelölésével:

 Dunamelléki Református Egyházkerület: 10405004-00026929-00000006

 Kitöltött jelentkezési lapját (letölthető: www.raday28.hu/lelkesztovabbkepzes) elektronikus formában a következő címre várjuk:

szabog@raday28.hu

Csatolt állományok