Áhítat, 2010. október 20.

Jel 18,1-8
Peterdi Dániel főjegyző

Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet.
És ezt kiáltotta erős hangon: "Elesett, elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan állat és minden utálatos madár rejtekhelyévé lett.
Féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői".
Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: "Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
Fizessetek meg neki, ahogyan ő fizetett, és kétszeresét adjátok vissza cselekedetei szerint: a pohárba, amelyet ő megtöltött, töltsetek neki kétszeresen; amilyen mértékben dicsőítette magát és dőzsölt, annyi kínnal és gyásszal fizessetek meg neki, mert szívében ezt mondja: Fenségesen ülök itt, mint egy királynő, özvegy nem vagyok, gyászt sem látok soha.
Ezért egyetlen napon jönnek rá a csapások: halál, gyász és éhínség; és tűzzel fogják megégetni, mert erős Úr az Isten, aki megítéli őt".

Jel 18,1-8

János jelenésekről szóló könyvét, aki olvassa, és most már egy ideje olvassuk, azt láthatja, hogy rengeteget merít János az ószövetségi próféták és előképek sokaságából. Itt is arról van szó, különösen Ézsaiás próféta könyvéből rengeteg idézetet emel be, és mond el ebben a szakaszban Babilon pusztulásáról, amely valóban prófétai jövendölés volt. De tudjuk, hogy a Jelenések Könyvében az áthallások miatt Rómát nevezik Babilonnak, így a szentíró, és természetesen a nagy város és vele a birodalom, illetve a birodalom fővárosának az ítéletéről hallunk. Mint minden apokaliptika, egy kicsit történelemszemléletet is ad, és természetesen így is olvasható a Jelenések Könyvének a mondanivalója, de azért ne feledjük el, hogy nem az immanens történelemnek a lapjait lapozgatjuk itt és most, ezt nyilvánvalóvá teszi az angyal bejelentése. A 18. rész elején, akinek a megjelenésétől felfénylett a föld, mégpedig annak dicsőségétől, aki küldte, ez nem önnön dicsősége, ez az Isten dicsőségének a ragyogása, és talán az 1. versben azért is ilyen hangsúlyos a kép, hogy kiemelje a sötétséget, ami a nagy várost jellemzi. Fény-árnyék élesen elhatárolódik, rávilágít a rejtett nyomorúságunkra. Azt mondja: az angyal teljes erejéből kiált: leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Ez is prófétai idézet, hiszen annakidején alig várta Isten fogságba vetett népe, hogy szabadságot kapjon, és ehhez egy nagy birodalomnak meg kellett szűnnie, mintha itt is azt mondaná el az itt élő angyal, hogy vége egy nagy birodalom központjának. Itt nem az emberi történések mezéjén vagyunk, hanem Isten ítéletének a látásában vagyunk. Azért, mert olyanok gyűjtőhelyévé, menhelyévé lett ez a tömlöc, amelyek tele vannak tisztátalansággal, megint csak a különböző prófétai szövegek meg vallási előírások sokasága közli, hogy mik azok a tisztátalan állatok, ördögök gyűjtőhelye, illetve madaraknak a tömlöcévé lett. Egészen a legkülönbözőbb kultuszoknak a gyűjtését is ott láthatjuk Rómában. Hiszen Róma arról volt híres, minden nagy leigázó birodalom, hogy nagyon toleráns volt mindenféle vallással szemben. Ahhoz, hogy birodalmi főváros legyen, ahhoz, hogy a világ ura legyen, engedni is kellett, hiszen mindenféle népek megjelentek a kereskedelem, a hadsereg, a rabszolga-gyűjtések kapcsán. Róma elnézte ezt a vallási sokszínűséget, és ugyanakkor a Bibliában azt találjuk, hogy ne legyenek kéked idegen isteneid én előttem, akkor természetesen számon is kéretik Rómától ez a nagy tolerancia, amely most nem érték, hanem pontosan a saját romlását készíti elő a birodalomnak. Folytatja a szöveg azzal, hogy minek rendelte eredetileg Isten Rómát. Azt mondja, hogy az ő kelyhéből, az ő borából igyanak a népek, de sajnos az elferdülés miatt a paráznaság borából ittak. A paráznaság a Bibliában mindig az Isten iránti hűtlenségnek a képe. Éppen az a baj, hogy paráznaság borából ivott valamennyi nép és a földnek királyai vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő tobzódásának erejéből meggazdagodtak. Az is felvétetik a bűnlajstromra, hogy királyok és kereskedők gyakorlatilag nagyon jól éltek ebből a római rendszerből. Tudjuk jól, hogy az utak, amelyek Róma számára épültek a birodalom legtávolabbi pontjában is nemcsak a légióknak adtak lehetőséget a mozgásra, hanem a kereskedők számára is lehetőséget biztosítottak, és még nagyobb haszonnal tudták eladni távoli vidékek portékáit is. Itt sem a mi emberi mértékünk szerint gondolkodik a szentíró, hogy ez milyen előnyös, és mennyi mindenkinek jelentett jövedelmet vagy hasznot, hanem pontosan a római gondolkodás hűtlenkedései miatt ezt is számonkérik, hogy ez a nagy jólét, amit kialakított a kereskedelemben és a politikában Róma, az most vádként hangzik el az ítélő szóból. Az ítélő angyal szavai után hallunk egy másik szózatot a mennyből, amiből a gyülekezet érthet: fussatok ki belőle én népem, mondja, és gyanítjuk, hogy ez a szó már nem az angyalé, hanem a bírói székben ülő Krisztusé, hogy ne legyetek részesei az ő bűneinek, és ne kapjatok az ő csapásaiból. Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságaikról. Mert Istenről így harmadik személyben szól. Minden írásmagyarázó jól hasogatja az igét, amikor azt mondja, hogy itt a Krisztus királyi szava hangzik fel most már a gyülekezetnek: fussatok ki belőle, mint ahogy Lótnak ott kellett hagynia Sodomát, és ki kellett mennie a családjával, hogy ne vegyen részt az ítéletben. Kétszeresen fizessétek meg a cselekedet szerint a bűneit, és itassátok meg abból a pohárból, amiből ő ivott. A bűn magában hordozza a büntetést. A paráznaság pohara, akkor most igyon belőle a nagy Babilon, Róma is. És a kétszeres nem annyira a bosszúállás intenzitásáról beszél – szerintem – hanem talán arról, ami kiolvasható a szövegből, hogy a bűne az, hogy gonosz volt. Alapvetően én úgy gondolom, minden leigázó állam vagy nép, vagy gyarmatosító politika gonosz. Egyszerűen azért, mert a másik embernek, a másik népnek, a másik teremtésben adott jogával nem gondol, hanem önmagát akarja még nagyobbá tenni mások életén taposva. Az Isten világában élünk, akkor ember ember általi tönkretétel, megalázása, kizsákmányolása akár gazdasági haszonra tartása, bizony önmagában is gonosz dolog, hiszen Isten előtt mindenki egyenlő. De van a gonoszságnak egy második foka is, és erre utal ez a kétszeresen fizessetek meg neki, ami azt mondja, a gonoszságnak még egy oldalát kiemeli az ítéletben a szöveg, hogy ti. dicsőítette magát és dobzódott. A fennhéjázás bűne, amely által az egyik újszövetségi alapbűn, a magunkat többre tartás bűne, amely arról szól, hogy nem is gondolkodik, annyira hatalmas és olyan hatalmak összpontosultak benne, gondoljunk a római birodalomra, hogy már nem is gondol azzal, ami megjelenik Ézsaiásnál a prófétai szövegekben, hogy úgy kell-e gondolkodunk, mint az ézsaiási szövegre utal a jánosi szöveg: úgy ül ott, mint királyné asszony, és nem vagyok özvegy és semmi gyászt nem látok. Velem nem történhet baj, hozzám nem érnek fel az ítélet lehetőségei. Én királyné vagyok, szülni fogok, és nem temetésre készülök, hanem örömünnepre és az élet ünnepére. A fennhéjázást ott lehet tetten érni, amikor azt látja az ember, hogy árnyéka se fut át a gondolkodásban annak, hogy – bocsánat a szóért – jön még kutyára dér. Nem szállhat el a hatalom annyira, akármilyen komoly gazdasági, katonai, spirituális erőket összpontosított, hogy fennhéjázóvá legyen, először is emberekkel szemben, rabszolgaság, és Istennel szemben is, mondván, hogy mi toleránsak vagyunk, és mi sokféle isten imádatát megengedjük, és olyan mindegy, hogy melyiknek a kultuszát műveljük. A dolog ugyanis arról szól, hogy egy nap alatt jön rá az ítélet, ahogy mi szoktuk mondani: a szegény embert az ág is húzza, amikor egyik csapás után jön a másik. Még ki se hevertük az elsőt, még nem is gondoltunk bele, hogy mi történt velünk, már jön a következő. Halál, gyász, éhség, tűz, mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt. Befejezi ez a szakasz Róma ítéletének a végső kimondását, de mivel? Azzal, hogy Isten döntött. És Isten úgy döntött, hogy sorozatos csapásokkal, akár egy napon belül is meg tudja rengetni ezeket a hatalmas fennhéjázó birodalmakat. Mi nem Róma összedőlését láttunk a magunk idejében, de láttunk olyat, hogy puskalövés nélkül nagy birodalom hogy esett szét, és keresi azóta is magát, hogy helyre tudja-e állítani a maga politikai, gazdasági, katonai hatalmát. Ezek megrendítő dolgok, különösen azoknak a szemlélőknek, akiket csak a szellője ér el az ilyen ítéleteknek. Az ítéletet látni mindig megrendítő. És talán éppen láttatja így a mennyei látomásban a szentíró, hogy a gyülekezet a maga nyomorúságaiban, a maga üldöztetésében, a maga meneküléseiben, a maga Rómától való rettegésében, Babilontól való tartásában először is lélekben kapjon erőre. És tanulja meg azt, amit – megint csak közmondást idézek: a fák nem nőnek az égig. Csak idő kérdése mindig az, hogy egy-egy ilyen önmagáért való és önmagába forduló, Isten ellen lázadó centralizált hatalom mikor mérettetik meg, és mikor találtatik híjával. Mire kell figyelni a gyülekezetnek? Arra, amit itt hallunk a tanácsban: fussatok ki belőle minél hamarabb. Maximum szemlélői legyetek és ne elviselői a babiloni csapásoknak. Én megvallom, amikor ilyen sorokat olvasok a Szentírásban akkor azért, megrendítő mindig, ha az ember úgy nézi: én is benne lehettem volna. Én nagyon nehéz időben születtem például, és minden nap szinte hálát adok azért, hogy mégis az az idő azt készítette elő, hogy a mai napig békében élhet az ország, a nép. Ha valaki érzi azt, hogy miért fontos a béke, miért fontos békében építkezni és értelmes életet építeni, az én vagyok, mert a szüleim generációjától hallottam, hogy mit jelent a háború, hogy a polgárháború, a forradalom nemcsak a politikában, hanem az egyszerű embert is úgy éri el és teszi tönkre sokszor, hogy nem is gondol bele. Nagy ajándéka az Úristennek, hogy néha megengedi, hogy nézői legyünk az ítéletnek, és meghalljuk: fussatok ki belőle, és ne legyetek részesei a csapásoknak. Ez az Isten kegyelmének, a szövetségének a jele.

Csatolt állományok