Áhítat, 2012. július 18.

Tit 3,8-11
Peterdi Dániel főjegyző

Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.
De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók.
A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét.

Tit 3,8-11

A befejező üdvözléseket már nem olvastam, de úgy gondolom, hogy a levél végén Titust Krétára küldötte, hogy ott tovább szervezze a gyülekezetet, nagyon fontos utolsó néhány tanáccsal indítja útnak. Egyrészt, hogy a beszéd és a cselekedetek között óriási szakadék van, gondoljunk csak Jézus azon szavaira, amikor azt mondja, hogy sokan mondják: Uram, Uram, de kevesen mennek be az Isten országába, amikor arra tanít, hogy ha eggyel megcselekedtétek a legkisebbek közül, velem cselekedtétek meg. Vagy úgy állítja a keresztyén közösségben létel példáját a tanítványok elé, hogy akár egy pohár hideg víz is lehet az üdvösség mércéje. Jézus tanítást ad arra nézve, hogy az a közösség, aminek részeseivé lettünk, ott jócselekedetekkel kell előljárni. A hit jelenik meg gyümölcsökben, jócselekedetekben. Olyasmi kifejezést használ itt az apostol, ami a kereskedő világban a jól működő kereskedő képe. Láthattatok ilyet most olaszországi utatokon is. Elnézem a Ráday utcában néha ezeket a pincéreket, állnak az ajtóban, és nemcsak arra figyelnek, hogy milyen forgalom van, hanem abban a pillanatban, amikor valaki leül az asztalhoz, akkor már mozdulnak. Az okos, ügyes kereskedő az úgy adja el a portékáját, hogy nemcsak kínálja, hanem rögtön tettekké váltja a dolgokat. Valami ilyesmit ajánl az apostol itt is Titusnak, hogy olyan cselekedetekben legyenek részesekké, amely sok jót jelent a nagy közösség számára is, és megnyeri azokat is, akik még csak kopogtatnak a keresztyén közösség ajtaján. Ezért alakult ki az már elég korán az óegyházban, hogy amikor munkát, hivatást kerestek maguknak keresztyén atyafiak, akkor ott végiggondolták, hogy illik-e a keresztyén közösséghez az a munka, és nyilván az a legjobban illeszthető ebbe a látásmódba, szolgálat, ami másoknak a segítésére, életének kiteljesítésére való, ilyen értelemben úgy gondolom, hogy a hivatás választásnál is jó bizonyságot ad. A beszédtől meg óvja őket, erről is szól másutt a Szentírás, mert a beszéd, a nyelv hajlamos kifejezni azt, ami az emberben van, különösen, ha az akkori világ Pálék által ismert megoldását látjuk magunk előtt. Az egyik volt a görögségnek a filozofáló hajlama, mindenen el tudtak vitatkozgatni és gondolkodni, és mindennek volt ilyen és ellen-filozófiája, és ellen gondolata, végelláthatatlan viták voltak, pl. a nemzetség-táblázat vagy egyebek. Mindig mosolygok, mikor előkerül egy-egy ilyen mai magyar gondolatban, hogy ki tudja visszavezetni a Vereckei szorosig a családfáját. Szerintem elég kevés magyar család van már, aki ezt meg tudja tenni, de jókat mosolygok, amikor teljesen bizonyosak, hogy ez könnyen megejthető. Nyilvánvaló a másik is itt van Pál előtt a rabbik világa, vagy az írástudók világa, akik meg azon tudtak mélázni, hogy hogyan tartsuk meg a szombatnapi törvényeket és parancsokat . Azt mondja: „a törvény felől való harcokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók”. A törvényeskedés igen veszélyes és terhet jelentő dolog, ezen felül kell emelkedni az evangéliumi látásmód miatt. Egyébként bele se kell ezekbe merülni a szóharcokba és vitatkozásokba. És így jön elő a herezis, az eretnek ember kérdése, „egy vagy két intés után kerüld tudván, hogy az ilyen romlott és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.” Mert, hogy arról szól a kifejezés, a herezis, hogy választ, magának választ. A modern világban is nagy divat, hogy a vallási polcokról mindenki azt veszi le, ami éppen tetszik, és ki-ki magának való vallást kreál, vagy hit-élményt próbál összeszedni, és elvágja magát a közösségtől. Ezért lehet inteni, és megmutatni hogy lehet betagozódni a közösségbe, a saját meggyőződésünkön is felülemelkedve, hogy a közösségben megtartsuk a szeretet kötelékét. Ha nem megy, akkor ott a rész szerint valók jönnek elő, a saját látásnak a minden áron való képviselete, és a közösség elutasítása. Itt se megy sokra az ember, ha a vitatkozásokban elmerül, magát kárhoztatja, aki gyakorlatilag kizárja magát ilyen értelemben a közösségből, mert ebbe túl sok energiát belefektet.
Befejezem azzal, hogy miért a cselekedetek és miért nem a beszéd? Talán azért, mert úgy gondolom, hogy az nagyon-nagyon igaz a Szentírásból, hogy a szeretet az mindig tett. Amikor a szeretetről csak beszélünk, vagy óhajtjuk, és álmodozunk felőle, az nem ugyanaz, mint amikor szeretetből cselekszünk. Isten is tett, hiszen úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta. Valamit tett azért a világért, amely elmerült volna saját bűneibe, és minden olyan tett, ami szeretetből fakad és a szeretetnek a révén bontakozik ki, és hoz gyümölcsöt, az helyén való, és építi a közösséget. Ami megosztja, ami széthúzással, vitatkozással jár, az rombol. Nyilván ezeket kerülnie kell Titusnak, erre figyelmezteti Pál apostol. Inkább öt szót értelemmel, és a jézusi mérték szerinti cselekedetek, amelyek beszélnek mindarról, amiről Jézus is bizonyságot tett.

Csatolt állományok