Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.
Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.
Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.
Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!
Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,16-21

Pál megpróbálja azokat az akadályokat elhárítani a szolgálat útjából, amely akadályoztatná, hogy hűen tudjunk eljárni Krisztus követségében. Erről szól ez a rövid szakasz is, és arról, hogy közben a saját szolgálatát is értékeli, megpróbálja kivédeni az ő szolgálatát ért kritikákat. Mert nem a test szerinti Krisztus-ismeret a lényeg, az ugyanis – ha volt is ilyen –, az nem teljes ismeret, és nyilvánvalóan a bűn alá rekesztett ember ismerete Krisztussal. Hanem azon a csodán alapul, ami az újjáteremtés csodája, a páli kedvenc kifejezés megjelenik itt is: Krisztusban van. Elrejtetett a Krisztusban. Az egy új teremtéshez hasonlít. Elmúlt a régi, és új jött létre. Minőségi váltás történt a Krisztusba tagolódás nyomán. Az egyház-üldöző és a Krisztus ügyében eljárókat üldöző Saulusból Pál lett, aki a legtöbbet tette emberileg a Krisztus ügyéért az apostolok közül. A minőségi váltást a saját életében is nyomon lehet követni. Természetesen ennek a nagy váltásnak az alapvető oka sem bennünk van. Nem mi tudunk megbékélni az Istennel, – még ha szeretnénk is,– hanem Isten tette meg a kezdő lépést az önátadó szeretet ötletével és újdonságával, hogy Krisztusban és Krisztus által békéltetett meg önmagával, és adta nekünk a békéltetés szolgálatát. Máté evangéliumának a boldogság-mondásaiból csendüljön vissza a híres mondat, hogy boldogok a békességszerzők. Ha Isten megbékéltette magával a világot Krisztus által azzal, hogy nem tulajdonította vétkeinket nekünk, akkor folytatni kell ezt a felszabadító szolgálatot azzal, hogy magunk is a krisztusi békesség hirdetői és hordozói vagyunk, mert nyilvánvalóan csak Istentől kapott béke tud az emberek között is békességet munkálni. Az teszi a békéltetés szolgálatában a legtöbbet, aki közbe lép, és az, aki nem sajnálja a saját életét sem, amikor ki kell békíteni két felet, akkor is, ha mind a kettőtől kaphat eleget. Aki tehát ezt a feszültséget oldó és háborúságot csökkentő, békéltető szolgálatot végzi Isten lelkületével, Isten indulatával, Isten fiaként szolgál. Nem véletlenül, hogy ezeket ajánlja Pál, és ezekre hívja fel a figyelmet, a saját szolgálatát is követségnek tekintve . A követ mindig azt képviseli, aki elküldte. Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk, Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Vagyis itt nem a páli tekintély a lényeg, nem az, hogy rám hallgassatok, hanem mintha általa is Isten szólna bele az életünkbe, és Isten nyitogatná a szemünket arra, hogy a bűnt nem ismerőt bűnné tette értünk, nemcsak bűnössé, hanem bűnné tette értünk, hogy Isten igazsága megjelenhessen a mi bűn alá rekesztett életünkben is. És ezzel tudjunk szolgálni a környezetünknek, a közösségeinknek, a gyülekezeteinknek. Ezért fontos, hogy amikor a különböző békétlenségek, széthúzások, meg nem értések, indulatoskodások megjelennek a közösség életében, ott mindig visszavezethető arra a gondolatra, amit Pál mond, hogy valami az Istennel való kapcsolatban sincs rendben. Ha az rendben lenne, ha Isten megbékélteti önmagát a világgal, és azt a világ elfogadta, felismerte, akkor máris a fiak boldogságában részesedtünk, máris alkalmasak vagyunk, hogy követségben járjunk mi is. És Isten igazsága bővizű patak lehet, áradhat az életünkbe, és semmi nem gátolja, hogy ez az igazság megjelenjen. Ez Krisztus ügyének a szolgálata, a békéltetés szolgálata is.