Áhítat, 2012. május 23.

Róm 15,14-21
Peterdi Dániel főjegyző

Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.
Ám, kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket ama kegyelem alapján, amelyet Isten adott nekem arra, hogy a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, és végezzem az Isten evangéliumának papi szolgálatát, hogy a pogányok áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen.
Krisztus Jézusban tehát van okom a dicsekvésre Isten előtt.
Mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Krisztus tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek ereje által: úgyhogy Jeruzsálemtől kezdve egészen Illíriáig mindenfelé hirdettem a Krisztus evangéliumát.
Eközben pedig azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdettem, ahol Krisztust már ismertté tették, hogy ne idegen alapra építsek,  hanem ahogyan meg van írva: "Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik."

Róm 15,14-21

Pál apostolnak, a pogányok misszionáriusának élete egy olyan részletével találkozunk itt a Római levélben, ami sok mindent elárul a személyiségéről is, és elárul abból a környezetből is, amiben megélte a szolgálatát. A misszió ugyanis nagyon-nagyon érzékeny terület. Sokféle emberrel és sokféle munkatárssal kell megtalálni a közös utat, megnyerni a pogányokat, az evangéliumot még nem ismerőket az ügynek, és ezt nyilvánvalóan olyan érzékenységgel kell tenni, hogy ne romboljon, és ne tegye kétségessé a saját szolgálatát. Ennek az érzékenységnek néhány jelét szeretném megosztani. Az egyik a felolvasott szakasz elején lévő néhány, a jó tetszést elnyerő gondolat. „Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.” Mintegy megelőlegzi a rómabeli gyülekezet, amely nem az ő alapítását jelentette, már működik, már tud egymásra érzékenyen figyelni, és tudja mindazokat a jellemzőket produkálni, amellyel, mint gyülekezettel lehet számolni. Hiszen a testvériség kialakult, és működik ebben a közösségben. Ezért nem is parancsol, nem is utasít, – megtehetné az apostoli tekintélyére hivatkozva, hanem a következő versben azt olvassuk: emlékeztet. „…mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nekem adott kegyelem által”. Szó nincs arról, hogy a tekintélyét erőszakolná rá a római gyülekezetre, hanem a már meglevő dolgokra próbál építeni, és úgy gondolja, hogy itt már csak emlékeztetni kell. A maga szolgálatát pedig – a pogányok között végzett szolgálatát – olyan dicsekvéssel adja elő, amely megint csak szimpatikus. Nem önmagával dicsekszik, nem a saját személyével hozakodik elő, hanem ha dicsekszem „a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban. Mert nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel. Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által;” Szépen megírja az apostoli szolgálatnak a hitelesítését, amely Krisztus erejében és a Lélek munkájában található, és nem a saját adottságok kifejtésében. Úgy gondolom, ebben is példaértékű Pál apostol szerénysége, és az a hozzáállás, amit másutt úgy olvasunk, nem akarok tudni másról közöttetek, csak Jézus Krisztusról. A terveiről is sok minden kiderül ebből a néhány gondolatból, hiszen már a Földközi tenger medencéjének keleti felét, Jeruzsálemtől Illyriáig bejárta, és ott már elvégezte a szolgálatot. Érdekes itt is a két végpont említése, mert sem Jeruzsálem, sem az Illyr vidék nem az ő tevékenysége alapján lett keresztyénné, de mégis tudjuk, hogy többet munkálkodott – megint csak az ő szavait idézve, mint a többi apostol együttvéve. És hogy itt nem áll meg, és nem tervezte, hogy ennyi a szolgálata, és itt be is fejezheti, hanem az a fajta missziói lelkület vitte tovább, amelyik úgy gondolkodik, hogy menjünk olyan területekre, menjünk olyan emberek közé, akik még nem kapták meg ezt a lehetőséget, erről beszél, amikor azt mondja, hogy „ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek”, hanem amint meg van írva, Ézsaiásra hivatkozik… „Akiknek nem hirdettetett ő felőle, azok meglátják; és akik nem hallottak, megértik”. Vagyis van még bőven missziói terület, van még bőven lehetőség arra, hogy munkálkodjon. Tudjuk, a terveiben az volt, hogy az egész mi Spanyolország területéig eljut. Az elgondolása tehát Krisztusra nézve, Krisztus hatalmán alapuló, ezért szerény, nem elégszik meg a már elért eredményekkel, hogy azt a Földközi tenger keleti medencéjét átgyalogolta, és áthajózta, és sok-sok gyülekezetet alapított, hanem tovább néz, és tovább gondolkodik, hogy a nyugati medencébe is lehetne tovább vinni az evangéliumot. Nagyon szimpatikus ez a hozzáállás, különösen, ha azt nézem, hogy ismervén egy-két irigykedést a gyülekezetben, főleg papi berkekben, hogy egymás munkájáról hogy vagyunk meggyőződve, nincs ilyen felhang, ilyet nem lehet találni a páli szolgálatban, hanem betagolva látja a maga szerepét Krisztus fősége alatt, és éppen ezért találja meg a helyét, és ezért tud szerény maradni, hitelesen szólni az evangélium terjedéséről. Ezt a fajta szolgálatba állíttatást, szolgálat-látást, közösségbe tagolódást kívánom valamennyiünknek munkánk végzése közepette.

Csatolt állományok