Az utóbbi napokban

Az utóbbi napokban valóságosan és szellemi értelemben is nagy rengés rázta meg a világot, melynek következtében Japánt soha el nem gondolt katasztrófák érték. A mi szép és békés nemzeti ünnepünket is úgy töltöttük, hogy közben szüntelenül figyeltük az érkező híreket, és szorongtunk és szorongunk azóta is együtt ezzel az igen szimpatikus országgal és népével. Eddig csak kényszerképzetek és negatív utópiák témája volt, hogy természeti katasztrófa fog környezeti katasztrófát kiváltani, - a fordítottjára már volt számos példa. Most azonban a földrengés és a tengerár következtében olyan veszélyes emberi üzemek sérültek meg, melyek önmagukban is hihetetlen emberi és anyagi veszteséget okozhatnak. És éppen Japánban. Mindannyiunk tudatában mélyen él, hogy a II. világháborúban Japánt atomcsapással kényszerítették a végső kapitulációra. Azóta is erre emlékszik a világ, és a mögöttünk levő 65 esztendő nagy politikai drámája, az egész hidegháború a lehetséges atomkatasztrófa elhárítása körül forgott. Hirosima és Nagaszaki atomkatasztrófája egy véres és iszonyatos háború végét jelentette. Most ezzel az összetett katasztrófával talán nem egy világkorszak zárul, hanem egy másik világkorszak kezdődik. Ha ugyanis azt firtatjuk most, hogy ki a felelős mindezért, aligha találunk választ. Isten? A természet? A földrengés? Az ember? Nem tudjuk hová tenni ezeket a kérdéseinket. Amit tenni tudunk, az néhány elfeledett emberi-civilizációs magatartás újratanulása. Nyilván ezeket a világ felelős vezetői mind-mind számba veszik, ezért egyáltalán nem célom, hogy ezekből leckét adjak. Mégis, talán egy új korszak kezdődik most, melyben először tanulnunk kell. Megtanulnunk végképp leszámolni azzal a doktrínával, amit magam is tanultam általános iskolásként, 40 évvel ezelőtt, ez így hangzott: az ember legyőzi a természetet. Mintha a természet ellenség volna, mintha hadat üzent volna nekünk, mintha  nem volna lehetséges abban a világban élni, amit és ahogy a Teremtőtől kaptunk. Nyilván meg kell tanulni szemléletünket is megváltoztatni, hiszen ez a kombinált katasztrófa hosszú évtizedekre elzárja a jövőt - most még csak a baj közvetlen környezetében, de lehetnek ennek nagyobb kihatásai is. S amellett, hogy az egész világ segítségre mozdul, és újfajta létmódot is tanulnunk kell, most hadd kérek minden kedves Hallgatót, hogy néhány csendes percben foglalja imáiba a szenvedőket, az áldozatokat, a jövőt vesztett nemzedékeket. Hogy vigaszt, erőt és új utakat kapjanak, és hogy ezek az áldások minket is áthassanak, és az embert újra tanítsák a régen elfelejtett alázatra, a teremtett világ csodálkozó szemléletére, s legfőképpen a Gondviselő Istenbe vetett bizalomra.

Kossuth Rádió, 2011. március 20.