Házasság hetéről

A mai napon zárul a Házasság Hete. Némiképp furcsán hangzik ezt mondani. Én magam sosem bíztam különösebben a napokra, hetekre, évekre meghatározott programokban, mégis belátom, olyan világba kerültünk, amikor a jó és maguktól értetődő dolgoknak is reklámot kell csinálni. Az elmúlt héten is az volt a cél, hogy elsősorban a médiumok sokszorozzák meg és adják tovább mindazt a jót, amit a házasságról elmondhatunk. Merthogy egyébként sok aggasztó tény tornyosodik immár, és egyértelmű jelei mutatkoznak, hogy a magának élő ember, noha létformáját sokan dicsőítik, egyenes úton rohan a magányosság és a boldogtalanság felé. Hiába tudjuk azonban ezt, mégiscsak a magának élő ember uralja civilizációnkat. Aztán azt is ide kell számítani, hogy 100-150 éves utópiák is megtették a hatásukat, s ezekhez számos politikai ideológia is társult, melyek (mint pl. a marxizmus) azt hirdették, hogy a házasság csak afféle avult polgári (vagy, ahogy régebben mondogatták: burzsoá) érdekintézmény, mely süllyedő társadalmi viszonyok körül szerveződik. Így aztán manapság a magának élő ember szinte ellenfélnek tekinti az emberi élet (és a saját élete) legbiztosabb közösségi formáját.

Jajongás helyett azonban hadd szóljak a házasság nagy titkáról, mely boldog titok. A Szentírás első nagy kijelentése szerint, amikor férfi és nő egybekelnek, akkor ők ketten egy testté lesznek. Érdekes és titokzatos matematika ez, hiszen az egy meg egy, mégiscsak mindig kettő. Itt azonban, amikor férfi és nő életszövetséget köt, ez olyan erős döntés és kötés, hogy az egy meg egy nem kettő lesz, hanem egy lesz. Pál apostol, amikor ezt a szép igét idézi, hozzáteszi: nagy titok ez. Olyan titok, ami nincs előlünk elrejtve, olyan titok, amely – mint élettörténet – előttünk megy végbe, mégis titok, mert szinte csak ámulunk, hogy valahogy így van Isten és ember kapcsolata is. Mi, magyarok férfi és nő kizárólagos életközösségét házasságnak nevezzük. Ez a kép azt sejteti, hogy a házasság történet is, mint amikor a nomád létből, a csapongó kötetlenségből, az esetlegességek uralmából, a sátorból az ember szilárd épületbe lép, oda költözik, és életét a szeretet alapjára építi, és abban megmarad. De van a házasságnak belső története is. Néhány évvel ezelőtt egy aranymenyegzőt tartottunk gyülekezetünkben. Az idős házaspár elhozta megmutatni az egykori esküvői fényképet. Ezen két teljesen elütő ember áll, az egyik szőke, a másik fekete, az egyik kedélyes, piknikus alkat,a másik szívós, szigorú arcú. De akik 50 év után együtt ünnepeltek, azok már teljesen egyformák voltak. Még a szemük körüli ráncok is mintha egy mintára rajzolódtak volna. Ebből is megérthető, hogy miért tartjuk a házasságot boldog és szent életközösségnek. A maguknak élők tehát ne legyenek irigyek, hanem keressenek igaz társat, akivel szilárd alapra, a megmaradó szeretetre építhetnek házat, életet, reményt, boldogságot.

Kossuth Rádió, 2011. február 20.