Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában 2017. július 9-én
Ma emlékezünk arról, hogy 1552. július 9-én a török seregek elfoglalták és lerombolták Drégely várát. Ezt a kis erősséget soha nem építették újjá, de megőrzött romjai láthatók, és felidézik a XVI. század rettenetes történelmét, a nagy romlást, amikor birodalmak játékszere és hadi útja lett az ország. Régen is, ma is sokan fáradoznak azon, hogy a keserves emlékek mellett kiújítsák az ország és a nemzet történetének fényes oldalát is. Tudjuk, számunkra kevesebb dicsőséges pillanat jutott, ezért aztán többet kell vagy kellene azokról szólni. Most mégis, Arany János okán is, a drégelyi történetet idézem. Híres versében, a Szondi két apródjában Arany János utánozhatatlan tömörséggel verseli meg az egykori eseményeket, melyeket a maga idején a Tinódi Lantos Sebestyén foglalt emlékbe. Arany János részletesen leírja a várvédő kapitány, Szondy György válaszát a megadási feltételekre:
Mondjad neki, Márton, ím, ezt felelem:
kegyelmet uraktól nem vár soha Szondy,
Jézusa kezében kész a kegyelem,
egyenest oda fog folyamodni.
Nagy mélysége van ennek a válasznak, úgy, ahogy Arany János fényt ragyogtat rá, a 33. zsoltár soraiból, Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítását visszahangozva. Vélhetnénk, talán van benne büszkeség; talán a várvédő nem adja meg magát; talán a hősies elszánás kifejezése ez, mely ezer dicső történetet idéz, a legősibb talán a spártaiak hősiessége. De azt hiszem, vallomás ez, hitvallás, mély felismerés az elkészített kegyelemről, amely meghaladja az ember körülményeit, sorsát, lehetőségeit, sőt, kényszerhelyzeteit is. Ez a kegyelem megelőlegzett döntés. Egy teológussal szólva: végső meghatározottság. Szondy meghalt a várvédőkkel együtt, Drégely elesett, és minden veszni látszott. Nem sokat ért hát ez a kegyelem – mondhatnánk. De éppen arra is emlékezzünk, hogy Arany János 1856-ban írta ezt a versét, egy másik nagy romlás közepette, az 1848-as szabadságharc bukása után. És felvet valamit a kegyelem titkáról. Aztán száz évvel később Bibó István idézte a börtönben Arany Jánosnak ezeket a sorait: Jézusa kezében kész a kegyelem, egyenest oda fog folyamodni… –mintegy ezzel indokolva, hogy miért nem ad be kegyelmi kérvényt. Jézus kegyelme a Mindenható kezében van. A világ tele van hatalmasokkal, de a hívő a Mindenhatóra tekint. Hatalmasok vagy a Mindenható? Tegyük fel olykor mi is ezt a döntő kérdést.