Sokszor fájlalom, hogy zavaros világunk mindegyre azzal csal csapdába és akar fogságában tartani, hogy elzárja előlünk a választás lehetőségét, és csak a válogatást hagyja meg abban, amint elénk zúdít. De engedjünk most Jézus szavának: a ti igenetek legyen igen, a nemetek legyen nem, s ami ezen túl van, az a gonosztól van.  Talán sokan tudják, hogy Jézus az esküvel kapcsolatban mondta ezeket a súlyos szavakat. Vannak is, akik ebből arra következtetnek, hogy mindig elég egy egyenes igen vagy egy tiszta nem. Mások szerint Jézus csak a magánesküt tiltja, az esküdözést, a fogadkozást, a bizonykodást, főleg ha belekeverjük Isten nevét. A nyilvános eskü viszont, amit az emberi közösség igényel, Isten törvénye szerint való. Nincs most mód részletes vitába bocsátkozni; de elég is, ha a lényegre térünk. Mert Jézus éppen a lényegről beszél: Isten elé állít bennünket, hogy amikor igazságról és életről van szó, ne kerteljünk, mert maga Isten az igazság és az élet. Másképpen szólva: döntenünk kell - igen vagy nem. S mindig az a kérdés, hogy milyen erős a döntésem. Mert mindig nyilvánvalóvá válik, hogy az igennek igenben kell kiteljesednie, a nem pedig nemben teljesedik.  Ez pedig azt jelzi, hogy a döntésem folytatódik bennem - és azokban is, akikre nézve döntést hoztam.  Aki fát ültet, gyümölcsöt remél, aki gátat épít, az a lehető rosszat akarja feltartóztatni. Aki igent mond Istenre, követni akarja őt, aki hátat fordít neki, az magának akar maradni. És megfordítva is, aki könnyelmű igeneket mond, az könnyen eltorlaszolhatja a remény útját, aki pedig fájdalmas nemet is tud mondani, sokszor  éppen ezzel nyit utat az áldás felé. Ez hát a mi legegyszerűbb és egyben legnehezebb dolgunk: igent és nemet mondani. Engedni vagy ellenállni. Ígérni vagy megtagadni. Esküdni vagy hallgatni. Lépni vagy várni.

De mint mondtam, zajongó, lármás világban élünk, s még fel sem mértünk valamit, máris száz más ugrik a helyére - nem mi visszük a dolgokat, hanem a dolgok sodornak bennünket, hiába van ráütve mindegyikre, hogy szabadság-termék, hamar kiderül, hogy silány hamisítvány, de olykor az életünk az ára.

égis módunk van imádságban elkérni Isten áldását, hogy dönteni tudjunk.  Sőt, hogy felismerjük: döntési helyzetben vagyunk - mert ennek felismerése, bármily nehéz is a döntés, mindig áldás. Áldás, ha úgy kérjük, hogy látjuk: Isten már döntött.  Döntött, amikor világot teremtett, döntött, amikor elküldte szabadító Krisztusát, döntött, amikor megszólított. Az ilyen imádságban tehát tapasztalat rejlik, olykor, sőt leggyakrabban nem is a magunké, hanem azoké, akik imádkozni tanítottak minket. S leginkább annak igazsága, aki a legszebb imádságra tanított.  Ő tanította meg, hogy ugyan nem könnyű dönteni, de céltalan az életünk, ha nem tudjuk, hogy Isten előbb szeretett bennünket.