Lelkiismeretről – jó hírnévről

Egy régi bölcset szeretnék ma idézni. Seneca mondja egy elmélkedésében, hogy nem a jó hírnevünk elvesztése a tragédia, hanem a lelkiismeretünké. Sőt, mondja, inkább veszítsem el jó hírnevemet, csak megtarthassam lelkiismeretemet. Ez a szép és nemes gondolat akkor jutott eszembe, amikor vita kezdődött a magyar törvényhozásban az új sajtótörvényről. Az újság, a rádió, a tv, az internet – vagy ahogy mi, magyarok nyelvtani hibával mondjuk: a média – bizony, nagy hatalom. Eredetileg az igazmondás hatalma volt, a kérlelhetetlen becsületé, a hamisság leleplezéséé, bátorkodom mondani evangéliumi nyelven: a felszabadító igazságé. Ez az ősbizalom biztosított eredetileg szabadságot és védelmet a sajtónak, ezért volt eredetileg az általános szabadság egyik mérőfoka a sajtó szabadsága. De csak eredetileg! Mert tudjuk, hogy akinek hatalma van, márpedig a média is hatalom, az könnyen kiszolgáltatottá tehet mást, akinek nincsenek hasonló eszközei. Például nincs eszköze arra, hogy megvédje becsületét. Végső esetben sokszor maradt a bíróság, ám tudjuk, hogy a megtaposott tisztesség aligha gyógyul jogerős ítéletekkel. S nemcsak azért, mert a nyilvánosság szerkezetei csak elvileg hozzáférhetők mindenki számára, hanem azért is, mert egy olyan zűrzavaros világban, mint ami az emberé, már azt is könnyű gyanúban tartani, aki magyarázkodni kényszerül. Ezért most törvény szabályozná – akár a szabadság rovására is, – hogy illesse közzétételi jog azokat is, akik sérelmesnek találnak egy-egy róluk szóló megnyilatkozást. Ebből támadt a vita.

Seneca bölcs tanácsa, persze, tudom, nem tesz hozzá semmit a jogalkotáshoz, és úgy tűnik messze esik a vita lényeges elemeitől is. Azt hiszem, megfontolásra érdemes mégis. Mondom hát előbb azoknak, akik a törvénytervezetben azt a lehetőséget üdvözlik, hogy sérelmesség esetén ugyanott, ugyanakkora terjedelemben nyilatkozati lehetőséghez jussanak. Mondom nekik, hogy mindig nagyobb kár, ha elvész a lelkiismeret, mint ha megmarad a képzelt tisztesség, vagy így-úgy visszanyerik a hírnevet. Ugyanis, a jóhoz, a becsülethez a legrosszabb vélemények közepette is ragaszkodni kell. De mondom a bölcs tanácsot azoknak is – főleg a médiumok munkatársainak –, akik a felvetésben a sajtószabadság veszélyes korlátozását látják. Mondom nekik is: hogy a lelkiismeret szabálya rájuk nézve is érvényes, tehát érdemesebb megtartani a becsületet és a tisztességet, mint tapsra, érdeklődésre, példányszám növekedésre, több nézőre és olvasóra áhítozni. Egy másik bölcs, Immanuel Kant axiómáját ideigazítva: az én szólásszabadságom korlátja a másik ember méltósága. Egy ország akkor van igazán nehéz helyzetben, amikor úgy akarja szabályozni vagy éppen megfordítva: korlátlanul kiterjeszteni a sajtószabadságot, hogy közben elsikkad az egyetemes szabály, ez pedig az, hogy minden munkában, minden emberi kapcsolatban, egész életünkben inkább tartsuk meg lelkiismeretünket, mintsem fussunk a jó vélemények délibábja után.

Kossuth Rádió, 2010. június 27.