Ma szerte a világon a keresztyének szentháromság vasárnapját ünneplik. Hadd jegyezzem meg, hogy talán a keresztyénség nyugati ágában kevésbé, mint egyebütt. Jobbára elsikkadt ünnepünk ez, melyhez nyilván a mögöttünk lévő kétszáz esztendő erős racionalizmusa, szkepszise, keresztyén-ellenessége is jelentős mértékben hozzájárult. Hogy mégis jogos az az Atya-Fiú-Szentlélek Isten magasztalása, azt a református Bibliaolvasó Kalauz egyik aktuális igéje világítja meg. Itt azt olvassuk, hogy az apostolok nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt rajtuk. (ApCsel 4:33) Egy olyan helyzetben jegyzi ezt fel Lukács evangélista, amikor erőteljesen, fenyegetőzve tiltották az apostoloknak, hogy Jézus Krisztusról, a Szentháromság második személyéről bizonyságot tegyenek. De ők - olvashatjuk a tudósítást - nagy erővel végezték ezt a munkát, és ettől senki nem tudta őket elriasztani. Ám azt is rögtön közli az evangélista, hogy ez a nagy erő egy titokzatos forrásból származott, az isteni kegyelemből. Vagyis nem úgy van itt a dolog, ahogy általában lenni szokott, hogy ugyanis akinek van ereje vagy hatalma, az így vagy úgy elboldogul, annak nem kell a kegyelem, az nem szorul rá isteni erőkre. Éppen ellenkezőleg: ez a megjegyzés azt mutatja meg, hogy számunkra mindig az isteni kegyelem nyitja meg a józan erő, az igazi bátorság valóságát, csak kegyelem által emelkedhetünk az emberi léthelyzetek fölé, csak isteni irgalom segíthet, hogy kilássunk a mulandó létvalóságból, hogy eljussunk oda, ahonnan ered és megérkezik minden élet. Hogy ez konkrétan mit jelent, azt még mai társadalmi helyzeteinkből is megérthetjük. Mai nyelven szólva az apostolokat a politikailag korrekt jegyében hallgattatnák el. A hatalom cenzúrázni kívánja őket, mert az ő politikai korrektjük ezt így kívánja. Mi a politikai korrekt? Az nem egyéb, mint az erősek közmegegyezése, hogy kinek, mikor és miről és hogyan lehet beszélni, és kinek nem, mikor nem, miről nem, és hogyan nem. Egész közeli példa számunkra, hogy manapság, a Kárpát-medencében aligha lehet kimondani egy Párizs melletti kastély nevét, a Trianon szót. S milyen érdekes, hogy a győztesek, a trianoni békediktátum nyertesei jobban félnek ettől a szótól, mint a vesztesek.

            De van evangéliumi korrekt is, és ez a kegyelem nyelve. Az apostolok az örök Szentháromság valóságát hirdetik: az öröm, a szeretet és a békesség isteni világába nyitnak utat szavaikkal, hogy bennünket is meghívjanak oda. Így mi, keresztyének a mai napon a számunkra is legnehezebben kimondható, megfogalmazható, olykor csak dadogva elmondható titokról szólunk, az Atya, a Fiú és Szentlélek Isten örök isteni valóságáról. De szólnunk kell róla, hiszen onnét való a kegyelem, onnét való a szabadság, onnét való az élet megújulásának és a feltámadásnak igaz ígérete. Ünnepeljünk hát ma, nem engedve sem tiltásnak, sem félelmeknek, sem öncenzúrának, szóljunk mindannyian az evangéliumi korrekt nyelven, melyen mindent el lehet mondani: bűnt és megbocsátást, erőtlenséget és isteni megújítást, szükséget és nagy kegyelmet, mulandót és örökkévalót.