Jelenések 9,13-21.
Peterdi Dániel főjegyző
A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló aranyoltár négy szarva közül, amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: "Oldd el a négy angyalt, akik meg vannak kötve a nagy folyamnál, az Eufrátesznél".
És eloldatott a négy angyal, akik készenlétben álltak órára, napra, hónapra és esztendőre, hogy megöljék az emberek egyharmadát.
A lovasseregek száma húszezerszer tízezer volt: hallottam a számukat.
A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajtuk ülőket: tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt, a lovak feje pedig olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst meg kén ömlött.
Ez a három csapás ölte meg az emberek egyharmadát: a tűz, a füst és a kén, amely a szájukból ömlött.
Ezeknek a lovaknak az ereje a szájukban és a farkukban van, mert a farkuk kígyóhoz hasonló és fejjel végződik, és ezzel ártanak.
A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.
Jelenések 9,13-21.
Jelenések Könyve két zuhataga talán a művészeket hamarabb megihleti, akár a képzőművészeket, akár a szóval, művészként bánó embereket, és ez a hatodik trombitaszó, amely a mai napi ige az amúgy is nehezen értelmezhető jelképek közé tartozik. Azért egy pár dolgot mégis el kell mondani róla, el nem felejtve, hogy nem riogatni akar a Jelenések Könyve, hanem vigasztalja a szenvedéseknek kitett gyülekezetet, mégis igen nehéz képeket hoz elő. Az ítéletről, márpedig az ítélet fokozatosan bomlik ki. A hatodik trombitaszónál tartunk, és az első, ami az embert megdöbbenti, hogy mennyire ragaszkodunk a rossz szokásainkhoz, /ezt idézőjelben mondom/ mert azért többről van szó, ha a felolvasott szakasz végét nézzük. Mert az azért nem rossz szokásnak titulálható, hogy nem tértek meg kezük alkotásaitól, amelyeket rézből, kőből meg fából készítettek, majd erről később még beszélünk. A lényeg, hogy miért kell sorozatosan bejelenteni az ítéletet? Azért, mert az emberek - úgy tűnik - hogy nagyon nehezen mozdulnak a saját életük lázadásait otthagyva, még akkor is, hogyha szemlélői az ítéletnek. Ez itt érdekes, hogy azt szoktuk mondani, hogy az okos a más kárából tanul. A bolond a sajátjából sem. Mint hogyha ez jelenne itt meg, hogy egymásután jönnek az ítélet hullámai, képei, felszólításai, trombitálhatnak az angyalok, a dolog mégsem látványosságba ment át. Mint ahogy megnézzük a tv híradót, hogy Tajvanon micsoda áradás volt, stb és azok a jelzések, amelyeket Jézus hozzáfűz ezekhez a történelmi és természeti katasztrófákhoz,valami távoli hírként ér el bennünket, nem gondolunk arra, hogy Isten nem szerencsejátékos, az ember figyelmeztetést kap, hogy jobbítson az útjain, és aztán egyszer az idők betelnek, és arról szól a történet, a mi történetünk mindenképpen, hogy mindennek rendelt ideje van, hogy amíg kaptunk kegyelmi időt addig kellene jól gazdálkodni, jól sáfárkodni a dolgokkal. Miért van a négy angyal először is az ítélet elszabaduló angyalai az Eufratesnél? Azért, mert az eredeti nagy Izrael elgondolása, amikor még Ábrahám körül vagyunk, nem az volt, hogy az Ígéret Földje lesz csupán Ábrahámé, hanem arról szólt a történet, hogy a Nílustól Egyiptom folyóvizétől az Eufratesig, ez a két nagy folyó közti terület birtokba vehető. Tudjuk, hogy ez sohasem történt meg a választott nép számára. Leszűkült területet kapott meg országként, de hát, mint hogyha a végidők, az eredeti kezdő idők szándékait tükröznék vissza abban, hogy Isten elgondolásában ez az egész terület ott lett volna. Abban az időben, amikor János ezeket a látomásokat leírja, a partusok vannak az Eufrates környékén. A pártusokról azt kell tudni, hogy ugyanúgy rettegték őket, mint a mi honfoglaló magyarjainkat, jó lovasok voltak, jól használták fegyverként a lovat, és kiderül, hogy ezek a lovasseregek engedtetnek el az Eufrates mellett táborozó négy angyal képében, óriási számmal, húszezerszer tízezer, szerintem ez 200 millió körül van. Megszámlálhatatlan sokaság, óriási nagy sokaság, azt akarja jelezni az ige, és gyakorlatilag mindenféle rikító szín megjelenik, ami az elrettentésnek a dolgait jelenti, a tűzvörös, kék, kénsárga. A lovak feje olyan, mint az oroszlán szájából kén ömlött, és gyakorlatilag az egyharmadát ezek a lovak, illetve a lovak farkcsapásai, amely megint csak ítéletes fegyverként van itt feljegyezve, végzik el az egyharmad emberiség fölött az ítéletet. És akkor itt lesz számomra érdekes a kép, amikor azt mondja, hogy a többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások hogy nézi végig, mit gondol, vagy hogy dolgozza fel. Nekem egy ilyen film-élményem van. Talán láttátok Az apokalipszis most c. filmet, amely a vietnami háborúról szól, és benne van az a szívbe markoló jelenet, hogy jönnek a helikopterek, a tűzvörös Nap a hátuk mögött, és szól a Wagner zene, és elpusztítanak egy vietnami falut, és rettenetes a mozifilmen át is. Mikor először láttam a filmet moziban, úgy éltem meg, hogy ilyen lehet az apokalipszis modern feldolgozásban. Nyilván nem lovasokat, hanem helikoptereket szerepeltet a háború halál-angyalaiként a rendező. De az ember, ha ilyet kívülről, szemlélőként, mozi-nézőként is nézi végig, megdöbben azon, hogy mennyire igaza van Radnótinak: Oly korban éltem én, amikor az ember úgy elaljasult.... És ha ennyit bevall az ember magának, akkor azért nem kellene úgy menni a dolgoknak, mint ahogy az ige itt ítéletként leírja. Mert a döbbenet számomra az, hogy a többi ember, mint ha nem is tudna elszakadni attól, hogy a bálványimádásnak a bűnét tovább folytassa. Ez azért veszélyes - tegyük rögtön hozzá - nemcsak azért, mert a Biblia tiltja a bálványimádást, hanem hogy ha rögzülnek a kezem alkotásai, arany, ezüst, réz, kő meg fa készítmények imádatában, és ezért nem szakadok el a magam elgondolásai szerint azoktól a bűnöktől, amelyek itt az emberiséget jellemzi: gyilkosság, paráználkodás, lopás, akkor gyakorlatilag ezzel a rögzült bűn felé fordulással magam nyitok szabad utat a bűnnek és a bűn fejedelmének. Túlbillen az ítéletben az idő arra, hogy most már ne a kegyelem idejét éljük, hanem egymás után hullámokban jön az ítélet. Itt - úgy gondolom - annak a megláttatására írattak le, hogy az a kisebbik rossz, hogy benneteket üldöznek, elpusztulnak benne, meg mártírokká lesznek benne, van egy nagyobbik rossz, amikor úgy pusztul el az emberiség, hogy a bűnében marad, észre sem veszi, hogy mit kellene változtatni, csapás csapás hátán, egyre nagyobb rettenetek és mégsem gondol arra, hogy meg kellene térni az Úristenhez. A kezünk alkotásának a hiábavalóságaitól oda kellene fordulni a szentségben és igazságban imádandó Istenhez, aminek persze az a következménye, hogy neki megfelelő módon élünk, és neki megfelelő módon szolgálunk az emberek között. Nem az ezüst és nem az arany, a kő, meg a fa lesz az érték. Nem az egymás gyilkolása, nem a másikkal való visszaélés, vagy a paráználkodás vagy a javak mástól való ellopása, hanem ki-ki a maga adományaival szolgál az Úristennek meg embereknek is. A gyülekezet itt néző. A gyülekezet az egyetlen kis mag, amely úgy tudja végignézni ezt a dolgot, hogy még az ítéletért is hálát ad. Azért a gyülekezet is megrázattatik, mert így nem pusztulhat el. A testi halál mellett van egy rettenetesebb, amikor erkölcsi-szellemi halált halunk, és ennek a képeit látom én ebben a leírásban, és ebben a figyelmeztetésben, amikor mindennek rendelt ideje kapcsán az Úristen azt mondja, hogy az ítélet is eljön. A film után is úgy voltam vele, hogy én abban az időben nőttem fel, amikor a vietnami háborúról láttunk híradásokat a televízióban is, hogy majdnem azt mondom, hálát adtam a moziból kijövet, hogy nem amerikainak születtem, és nem annak a generációnak vagyok a tagja, akit ott besoroztak az első vonalakba. És aki tudja annak a generációnak az utóéletét, az tudja azt is, hogy hihetetlen meghasonlott generáció lett. Nem tudott elszámolni a lelkiismeretével, hogy mit művelt Vietnamban, miért is küldték őt oda, illetve hazamenve nem találta a helyét, és nem fogadta be a társadalom, mert nem volt az tiszta háború. Ha csak ennyibe belegondolunk, hogy az ember nézőként távolról lát ilyen felvételeket, azt tudja mondani, hogy az is különös kegyelme az Úristennek, hogy én csak néző vagyok, mert arra indít, hogy jól használjam fel a kegyelmi időt, és a kapott lehetőségeimet az Ő neve dicsőségére, akkor nem kellene így lenne, hogy egyharmad elpusztul, a másik kétharmad úgy él tovább, mintha mi sem történne. Az a baj, és ennek is vannak történelmi példái, hogy ez az érzés, ez a hálaadásban és Isten felé fordulásban csak a háború után is bizonyos ideig tart, elég csak az ébredési időkre gondolni, 48-ig tartott, és hamar vége lett, és rostál bennünket az Úristen azóta is a történelem rostáján. Csendesedjünk el imádságban!