2009. május 27.

Ezékiel 33,30-33
Peterdi Dániel főjegyző

Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában.
Így beszélgetnek maguk közt egymással:
Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól!
Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek.
Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár.
Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot.
Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek.
De ha majd beteljesedik - mert beteljesedik! - akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.

Ezékiel 33,30-33

 

Az áhítat hangfelvétele:

 

Megütött az igének ez az utolsó része az egész fejezet fényében is. Ez a 33. fejezet ugyanis arról szól, hogy hirtelen megszólal a próféta egy hosszabb némaság után, amit az váltott ki, hogy meghal a felesége, és ez elnémítja őt. Újra akkor szólal meg, amikor a hírnök arról szól, hogy Jeruzsálem, a szent város elesett, és a prófétának természetesen mondanivalója van az otthon lakókhoz is, akik az átmeneti időt valami egészen különös, emberileg nagyon is érthető módon élik meg. Az történik meg, ami minden átmeneti időben lenni szokott, hogy a szemét kerül a felszínre, bocsánat a kifejezésért, és az ügyeskedők, a sakálok megjelennek, és csak magukat nézik, és a maguk érdekei szerint járnak el. A próféta szól, hogy az ítélet az bizony ítélet lesz, de nem nagyon törődnek vele, ki-ki a rabláson gondolkodik. Vannak azonban némelyek, akik ott vannak a fogságban, és akik várják, meg örülnek, hogy végre megszólalt a próféta. De hát milyen az a dicsőség, amit a próféta az őt hallgatók között megszerez, erről szól ez az utolsó szakasz. És nyilván azért gondolkodtat el, mert vannak a gyülekezeteinkben ilyen rétegek is, akiknél kb. ezt szoktuk kapni: de szépen mondta a tiszteletes úr! Itt is valami hasonló történik. A már fogságba vitteteknek is szól Ezékiel, ott is van mondanivalója, és nem felmenti a mondanivaló, hanem pontosan azért, mert hallgatás az történt, a fülek oda vannak hajtva az Úr igéjére: jertek, halljuk meg, mit mond az Úr! Csak éppen a követés, a beépítése a hallottaknak, az nem úgy működik, mint ahogy a próféta szeretné, meg ahogy a próféta Gazdája szeretné. Ezért hangzik ez a döbbenetes mondat: pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik, pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem a szerint élnek. Az egyik szolgálati helyemen, ahol kezdő lelkész koromban megfordultam, egy évig nagyon hűségesen jöttek a népek. Az előző lelkész, az minden lelkészértekezleten megkérdezte: no, járnak-e még templomba az atyafiak? És én örömmel mondtam: persze, járnak. Aztán letelt az egy év, és hirtelen azt vettem észre, hogy úgy eltűntek, mint a kámfor a templomból.  Maradt egy-két idős néni, és széles mosollyal jött a kollega, és megkérdezte: no, járnak-e még a templomba? Mondtam, most már nem járnak. És utána feltette a kérdést: érted-e, hogy miért. Nem nagyon, mert én próbáltam velük beszélgetni, de el nem árulnak semmit se. Akkor elmondom, mondta, letelt az egy év papmarasztalási esztendő. Látják, hogy rőfre-fontra megütötted a mértéket, beszélhetnéked is van, el tudod jól mondani. Vagyis minden megy a rendes kerékvágás szerint, csak már nekik nem kell járni. Egy évig hallgattak téged, megnyugodtak. A pap csinálja a dolgát, és mehetünk haza, nem kell ezt olyan nagyon komolyan venni. Hát ez az, amikor a szépen pengeti a lantot, ez a gondolkodás megvan népünkben. Tulajdonképpen még egy bizonyos fokig érdeklődnek is, van valamiféle esztétikai igényük az igehirdetés irányában, de kb. csak annyi, mint a szerelmi dalok hallgatóinak az esztétikai élménye. Mindenki tudja, hogy szívesen hallgatunk ilyen dalokat, csak éppen nem mindenki szerelmes, aki hallgatja ezt a dalt, és a prófétai üzenetnél külön nyomorúság, hogy csak a fülig ér a szó. Miért nyomorúság ez? Mert nincsenek felkészítve és nem is önmaguk az akadálya, hogy felkészítve legyenek arra, hogy hordozzák el az ítéletet. Hogy fognak felépülni az ítéletből. A próféta nem önmagáért beszél, és nem önmagát képviseli. A prófétai beszéd az ilyen értelemben súlyos teher és olyan megbízatás a próféta vállán, amiért nem mindenki kapkodott, és nem mindenki örült neki. De jaj egy népnek, ha azt hallja, ha azt látja, azt éli meg, hogy nem falra hányt borsó a beszéd, amit az Isten embere szól. Itt elhangzik ez a végső, záró mondat: de ha majd beteljesedik, mert beteljesedik, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük. Nem csupán velük együtt érző ember. Nem csupán a maga nyomorúságában elnémuló, aztán újra megszólaló Isten embere, nem csupán egy valaki, aki osztozik a sorsukban, mert hát ő is fogságra vitetett, mint sokan mások, nem csupán valaki, aki jól-rosszul ostorozta a nyomorúságokat, amit az otthon maradt, Jeruzsálemben maradt nép vagy éppen az elhurcoltak között látott, hanem Isten követe, aki nyilván azért szól, hogy életük legyen és bővölködjenek. Még az ítélet földjén is. Aki azért szól, hogy felismerje a hallgatóság és választani tudjon: eléd adtam életet és halált, válaszd az életet. A reménységünk azért - úgy gondolom - az, hogy Istennek van hatalma arra, hogy mindig megnyissa nemcsak a füleket, de a szíveket is. Arra, hogy a maradék legalább, - mert az egy fontos kifejezés a fogság korában - az megértse, és ha a sok rostán átmenve is, de felfogja és megtérésre használja a kapott szót, és akkor majd Istent fogják dicsérni azért, hogy nem engedte őket jelzés, vigasztalás, bátorítás vagy éppen ítélet-mondás nélkül, mert ez a prófétai szó leg lényege. Miért olyan fontos ez? Azért, mert igazán ilyen részek, fejezetek olvasásánál döbben rá az ember arra, hogy milyen nagy ajándéka az Úristennek, hogy van igéje, van mondanivalója és állít mindig embereket arra, hogy közöljék ezt a mondanivalót a rájuk bízottakkal, mert ebben van a megtartatásunk, és ebben van az újrakezdés lehetősége naponta.
Ámen

Csatolt állományok