Volt egy benjámini származású tehetős ember Benjáminban, akinek Kís volt a neve, Abiélnek a fia, aki Cerór fia, aki Bekórat fia, aki Afíah fia volt.
Volt neki egy Saul nevű fia, szép ifjú. Nem volt nála szebb Izráel fiai között; egy fejjel magasabb volt az egész népnél.
Egyszer elvesztek Kísnek, Saul apjának a szamarai. Kís ezt mondta a fiának, Saulnak: Végy magad mellé egy legényt, indulj útnak, és keresd meg a szamarakat!
9,4 Bejárták Efraim hegyvidékét, és bejárták Sálisá földjét, de nem találták meg. Majd bejárták Saalim földjét, de ott sem voltak. Végül bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg.
Amikor Cúf földjére értek, ezt mondta Saul a vele levő legénynek: Gyere, menjünk vissza, különben apám értünk fog már aggódni, nem a szamarakért.
De ő így felelt neki: Nézd, az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert, mert minden beteljesedik, amit mond. Menjünk el hozzá, talán meg tudja mondani nekünk, hogy melyik úton menjünk.
Saul ezt mondta legényének: Jól van, menjünk, de mit viszünk annak az embernek? Hiszen a kenyér elfogyott a tarisznyából, és nincs mit vinnünk ajándékba az Isten emberének. Mi van nálunk?
A legény megint válaszolt Saulnak: Nézd, van nálam egy negyed ezüstsekel. Odaadom az Isten emberének, hogy mutassa meg nekünk az utat.
Azelőtt ezt mondták Izráelben, ha valaki elment Istent megkérdezni: Gyertek, menjünk el a látóhoz! Mert akit ma prófétának neveznek, azt régebben látónak hívták.
Akkor ezt mondta Saul a legénynek: Jól beszélsz! Gyere, menjünk! Elmentek tehát abba a városba, ahol az Isten embere lakott.
Amikor a domboldalon mentek fölfelé a városba, leányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek. Megszólították őket: Itt van-e a látó?
Ők pedig így válaszoltak nekik: Igen, éppen itt van! Csak siess, mert ma érkezett a városba, hiszen ma áldozati lakomája lesz a népnek az áldozóhalmon.
Ha bementek a városba, még ott találjátok, mielőtt fölmegy enni az áldozóhalomra, mert nem eszik addig a nép, amíg ő meg nem érkezik. Ő áldja meg az áldozatot, és azután esznek a meghívottak. Csak menjetek föl, most ott találjátok!
Fölmentek tehát a városba. Éppen beérkeztek oda, amikor jött velük szembe kifelé Sámuel, hogy fölmenjen az áldozóhalomra.
Az Úr pedig ezt jelentette ki Sámuelnek egy nappal Saul érkezése előtt:
Holnap ilyenkor egy embert küldök hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt népemnek, Izráelnek a fejedelmévé, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből. Hiszen láttam népem nyomorúságát, mert feljutott hozzám a kiáltásuk.
Amikor Sámuel meglátta Sault, ezt mondta neki az Úr: Ez az az ember, akiről azt mondtam neked, hogy ő fog uralkodni népemen.
Saul pedig Sámuelhez lépett a kapu alatt, és megkérdezte: Mondd meg nekem, hol van itt a látó háza?
Sámuel így felelt Saulnak: Én vagyok a látó. Menj föl előttem az áldozóhalomra, és egyetek ma velem! Reggel majd elbocsátalak, és azt is megmondom neked, amin gondolkozol.
A ma három napja elveszett szamarak miatt pedig ne bánkódj, mert megkerültek. Különben is kié mindaz, ami becses Izráelben? A tied és egész családodé!
Saul azonban így felelt: De hiszen én benjámini vagyok, Izráel legkisebb törzséből való! Nemzetségem pedig a legkisebb Benjámin törzsének összes nemzetsége között! Miért beszélsz hát így hozzám?
Sámuel azonban fogta Sault és a legényét, bevezette őket az áldozati tor helyére, és nekik adta a főhelyet a meghívottak között, akik mintegy harmincan voltak.
A szakácsnak pedig ezt mondta Sámuel: Add ide azt a darabot, amelyet odaadtam neked, és amelyről azt mondtam, hogy tedd félre.
A szakács elővette a combot és ami hozzá tartozott, és odatette Saul elé. Sámuel pedig ezt mondta: Itt a félretett rész. Vedd magad elé, és egyél, mert erre az alkalomra tartogattuk neked, amikor meghívtam a népet. És Saul együtt evett azon a napon Sámuellel.
Majd lementek az áldozóhalomról a városba, és a háztetőn beszélgetett Sámuel Saullal.
De korán fölkeltek, mert amikor hajnalodni kezdett, fölkiáltott Sámuel Saulnak a háztetőre: Kelj föl, el akarlak bocsátani! Saul fölkelt, és ketten Sámuellel együtt kimentek az utcára.
És amikor leértek a város végére, ezt mondta Sámuel Saulnak: Mondd a legénynek, hogy kerüljön elénk. Az eléjük került. Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét.

I.Sámuel 9.

Annyiban érdekes ez a mai szakasz, hogy az első király kiválasztásáról sok mindent elmond, és nincs benne semmiféle aggály, ami majd később előkerül a királyság intézménye kapcsán, és éppen Sámuel lesz, aki óv ezektől a dolgoktól, hanem szépen a maga rendje és módja szerint a fejezet végigvezet azon, hogy készítette elő Isten ezt a találkozást, hogyan formálta a két embert.

Kezdjük Saullal, akiről azt halljuk, hogy egy csomó olyan adottsága van, ami miatt felismerhetővé válik, hogy neki kell lenni a királynak. De rögtön azzal, hogy a családfáját leírja és elmondja, hogy szép termetű, szép ifjú volt, nyilván ez a termetre is vonatkozott. Egy fejjel magasabb volt az egész népnél, a mi László királyunk története jut eszünkbe, akiről majdnem minden híradás pontosan ezt emeli ki, hogy egy fejjel magasabb volt a többieknél. Ezek királyi jelzők. Semmi nincs benne, Saulban abból, hogy ő királyságot keresne, szamarakat keres, amelyek elvesztek az apja háztartásából. Ezért indulnak el a legényével, és tulajdonképpen szimpatikus az is, ahogy a legény beszéli rá Sault, hogy maradjanak ott a látóval való találkozásra, mert nyilván neki az a fontos, hogy hátha a látó segíthet abban, hogy megtalálják ezeket az elbitangolt szamarakat. Beleegyezik az ifjú ember, vigyáz arra is, hogy a keresésben kimerült készletek ellenére valamivel keressék meg az Isten emberét. Meg is találják azt az ezüst sekelt, amit odavihetnek. A lényeg az , hogy a Saulról szóló leírás azért érdekes, mert semmit nem látunk abból, hogy ambíciója lenne vagy túlzott önbizalomba merült volna el az ifjú, esetleg akkora tapasztalatokat szerzett volna az apja gazdaságából, hogy erre alapozva kérkedhetne. Abszolút sötétben van abban  az ügyben, amiben a próféta már tájékozódott, hiszen már jelezte Isten neki a Saul érkezését.

A második része a fejezetnek a kettőjük találkozását írja le, ami szintén érdekes. A prófétának adott kijelentésben nincs szó azokról a kijelentésekről, ami a királyság kapcsán, vagy akár Saul kapcsán megjelenik, azt mondja a szöveg, hogy hozzád küldök Benjámin törzséből egy embert, kend fel Izrael fejedelmévé, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből. Ez egy nagyon szép mondat arról, hogy még a korai királyság arról szólt, amiről a bírák kora is szólt, hogy meg kell menteni bizonyos helyzetekben és feszültségek között Isten népét, és Saul erre - úgy tűnik - alkalmas lesz, ezért kell odafigyelnie Sámuelnek. Erről is kell két szót mondani, hogy a prófétát még látónak nevezték abban az időben. Ebből a szövegből is kiderül, hogy nem a szamarakat látja, hanem látja, amit Isten készít el a jövőben, eseményekben, és hallja is. Több szálból álló ténykedést kell felvállalnia a prófétának, akinek nyilván, mert többet lát, mélyebbre lát, mint az egyszerű nép, tekintély is veszi körül, még ha körbejár is a különböző helyeken , figyeli, mikor ér oda hozzá Isten embere. Mert az különleges találkozás lehetősége. Nemcsak az Isten emberével, hanem akit képvisel. Szép ez a fejezet azért is, mert előre vetíti annak a majdani nagy sorozatát, ami egész különleges Izraelben, hogy a királyság az soha nem volt olyan egy személyes uralkodás, amit mi a despotizmus vagy a klasszikus monarchiákban gondolunk, hanem - ha úgy tetszik - alkotmányos királyság volt, mellé volt rendelve a próféta, és mindig ott működött a dolog jól, hogy a király beszélő viszonyban van-e a prófétával, meghallgatja-e a tanácsait, ráhagyatkozik-e a látó látására, illetve  ha baj van, akkor a prófétának volt dolga - tudjuk a későbbi epizódokból - figyelmeztetni a királyt, hogy valami rossz irányba ment el. Ilyen értelemben mintha maga az Úristen is beépített volna egy féket ebbe az egész királyság rendszerébe, amit érthetünk, mert végül is teokrácia volt Izraelben. Isten azt akarta, hogy folytatódjék ennek a népnek a története. A királyt és a prófétát is szolgájának tudta. Ebben a fejezetben egy gyönyörű együttműködést látunk. Tényleg beszélnek egymással, finoman, már előre felhívja a lakoma előtt is  Saul figyelmét arra,  hogy komoly tisztség vár rá, szándéka van az Úristennek veled. Nem kereste Saul ezt a tisztséget, mert azzal próbája a csodálkozását elmondani a prófétának: de hiszen Benjámin vagyok, Izrael legkisebb törzséből való, nemzetségem pedig a legkisebb Benjámin összes nemzetsége között, miért beszélsz hát így hozzám? Ami érdekes az ő kiválasztásában, és ehhez térkép kellene, de tessék megnézegetni a 12 törzs elhelyezkedését. Ennek a kis törzsnek ütközőzóna feladatai vannak. Efraim az északi országrész, és Júda a déli országrész között. Ezt más irányba is végiggondolhatjuk. Nemcsak ütköző felület lehetett ez, hanem a szándék szerint, ha már királyságról beszélünk,  és valószínűsíthetjük ami igazán már Dávid korában utólagosan ismert tény lesz, centralizált központi hatalom efölött a nép fölött, de a szándék ott lehet, hogy azokat a feszültségeket, amiket okozott néha, hogy hol imádjuk az Istent igazán a Garizim hegyén vagy Jeruzsálemben. Ezek elkezdődtek jó korán. Csak úgy lehet megoldani, ha egy közös zónában lévő nemcsak felvállalja a két nagy közötti közvetítést, hanem integrál is, még hogy ha laza szervezetként kezdődik is el. Úgy is fel lehet fogni, hogy ha értelmesen csinálja valaki, és értelmes módon tudja, hogy mi volt az ő törzsének és nemzetségének a szerepe, akkor bevonhat és összebékíthet olyan ellentéteket, ami klasszikus centralizáló hatalomnak amúgy is feladata lenne. Ez értékes információ, és oda kell figyelni, hogy Saul erre hivatkozik, hogy a legkisebb törzsből való, és alkalmatlan ilyen nagy méltóságra. Elérünk oda, hogy ismerős a kép, a királyválasztás kapcsán ismerős a mese is. A fák királyt választanak, és a galagonya bokornál kötnek, mert a nagyobbak nem vállalják. Mintha azt mutatná ez a kis epizód a mai igében, hogy igazán akkor alkalma az ember, mikor tudja a maga alkalmatlanságát. Mikor akár Saul is tisztában van azzal, hogy nem azért kapja meg a lehetőséget, mert hogy egy fejjel magasabb a többinél, mert ha rőfre súlyra megüti a mértéket, akkor jó lesz papnak, királynak is biztos jó lesz. De ez nem így működik. Isten már előbb kereste, előbb megtalálta, és neki eszközévé kellene lennie. A végén nem így történt, azt is sejtjük, hogy valami végzetesen elromlott Saulban azzal együtt is, hogy az is le van írva, hogy a gonosz lélek kezdte őt gyötörni.  Shakespeare leírja egy beszélgetésben azt mondja Cassius Brutusnak: a hiba nem a csillagjainkban van, hanem bennünk. Mert hogy az ember hajlamos arra, hogy keresse a körülményekben, az őt meghatározó dolgokban a hibát. Többnyire az derül ki, és Shakespeare is olvasandó a Bibliával együtt, hogy nem a körülményekben, a csillagokban van megírva az elbukás lehetősége, hanem bennünk. Most még ebből semmit nem látunk, mintha nagyon helyén lenne Saul, és nem felismerhető Sámuelnek se, hogy ki lesz a király. Neki is szüksége van, hogy ne csak előre beszéljen vele az Úristen, hogy holnap majd küldök egy embert, hanem még aznap is, amikor találkoznak, akkor mikor meglátta Sault azt mondta neki az Úr: ez az ember. Kézen fogva kell vezetni Sault, hogy ebben az emberben felismerje a leendő királyt. Mert hogy sejthető, hogy ez az ember a maga törzsében, családjában már elismert ember volt, de ahhoz, hogy az Isten népét vezesse, ahhoz első sorban Istennek kell dönteni és látni bennünk azt, ami használható az Ő akaratának, terveinek a növeléséhez vagy megvalósításához. Sámuel hű volt az őt küldő Isten szavához. A történet ott lesz izgalmas, ahol a próféta halad Isten szava útján, és próbál megjelenteni dolgokat. Saul pedig a vége felé eltávolodik és egyre távolabb kerül attól a szimpatikus atyafitól, akit ebben a fejezetben megismertük.  Utolsó  mondat arról, mert újszövetségi párhuzam van, Saullal kapcsolatban is lehetnek dilemmáink, mint az újszövetségben Júdással. Hányszor felteszik nekünk, lelkészeknek a kérdést, hogy biztos tudta Isten, hogy ki ez a Júdás, miért nem hagyta ki a csapatból. Számomra azért szépek ezek a kiválasztás-pontok, mert arról is beszámolnak, hogy az Úristen azért, mikor eszközt választ, akkor nem úgy tervez, hogy csak elbukni lehet, hanem számít ránk, mint ahogy számított Saulra, és számított Júdásra is. Más kérdés, hogy rosszul értelmezik a dolgokat és félreviszik. Szokták mondani, hogy a tévedés joga az emberi jogok közé tartozik. Néha még az Isten ügyében is vannak ilyen tévedő emberek. Hogy most ne két szélsőségről beszélünk, gondoljunk Salamonra. Isten számon tartja, mint nagy templomépítő királyt, Dávid után nagy esélyt kap azzal, hogy megépítheti a templomot. S végén ott is másként alakul. Hihetetlen fontos, hogy ne csak ünnepi pillanatokban, a kiválasztás nagy eseménye idején ismerjük fel, hogy az Isten vezetése, választása mennyire fontos, hanem végig kell csinálni hűséggel az utolsó pillanatig. Ez a nagy tanulsága ezeknek a történeteknek.