Néhány napja valaki megkérdezte, mikor kezdődik a nagyböjt. Hirtelen nem is tudtam pontosan, de aztán a húsvéti dátumból gyorsan kiszámoltam, úgy, ahogy azt rendre szoktuk. Szóval még nincs nagyböjt. Mégis, hadd szóljak pár szót a böjtről, hiszen böjtölni mindig lehet, mi több, az egyház szép regulája szerint kell is, különösen, ha önmagunk megüresítésével, imádkozással ki tudunk lépni önmagunk bűvköréből, hogy erőteljesebben hasson át bennünket Isten tanácsa és vezetése. De leginkább most egy különleges böjtről szeretnék szólni, a szavak böjtjéről. Némelyek szerint ez egyezik azzal, amit divatosan csönd-kúrának neveznek. Csakhogy ez csak két magatartás legfeljebb határterület, és a kettőnek sokszor semmi köze nincs egymáshoz. A böjt szent dolog, s igen, lehet a beszédünkben is böjtöt tartani. Talán szükségünk is van rá, még ha sokan azt mondják is, hogy ma inkább az a baj, hogy egyre kevesebbet beszélünk, és egyre többet merülünk el a hihetetlen gyorsasággal változó, alakuló, feltűnő és eltűnő képi világban. De figyeljük meg, mert nem jól mondjuk, mert úgy kellene: egyre többet nézünk és egyre kevesebbet hallgatunk. Pedig ha tudnánk a beszédünkben böjtölni, feltehetően nem panaszkodnánk így. Ugyanis a képek is beszélnek. A vizualitás is üzeneteket hordoz, és ha nem tudjuk ezeket az észlelés után újrafogalmazni és elmondani, akkor valójában semmilyen hatással nem voltak ránk. Még azt is szoktuk mondani, hogy valakinek beszél a tekintete. Sőt, olykor egy-egy esemény vagy elvégzett munka után halljuk a dicsérő szót: ez már beszéd! Egyszóval lehet, hogy olykor nagy-nagy hallgatagság tör ránk, de valójában fecsegő-locsogó világban élünk. A szavak böjtje tehát az lenne, hogy egyre jobban megközelítjük Jézus igényét, amelyet követői számára fogalmazott meg, s amit aztán az apostolok is egyként hirdettek és gyakoroltak is, főleg döntéshelyzetekben, hogy az igen legyen igen és a nem legyen nem. Mostanában, az országgyűlési választásokra előre tekintve sokan jelzik, hogy előre unják, ami majd ránk következik két hónapig. Mert nyilván a beszédek, a viták, a szlogenek, a kommentárok, a képek, az üzenetek és minden, ami majd eljut hozzánk, arra akarja irányítani figyelmünket, hogy hamarosan döntenünk kell. S igen, a szavak tömegtermelésének korában könnyen eltölt bennünket az érzés, hogy ez így eleve unalmas, s mindegyre csak ugyanazt halljuk. Én mégis arra kérem honfitársaimat, akik úgymond előre unják a sok szót, hogy ahelyett, hogy unatkoznának, vagy éppen undorodnának, inkább böjtöljenek. Mert amit Jézus mond, hogy az igen legyen igen és a nem legyen nem, azt azoktól kéri, akik figyelnek a szavára, és jól tudják, hogy a belső csendben, amikor nem akarjuk túlbeszélni Istent, igazán meghallhatjuk és megláthatjuk, hol kezdődik az, ahol semmi dolgunk,  és kezdődik az, amire feltétlen rá kell hagyatkoznunk.