A hajósok és kormányosok mindent megtesznek, hogy jól hajózzanak a tengeren és elérjék a kikötőt. Mi pedig az egész tengeri úton hányódni akarunk, az élet viharában folyton veszélybe rohanunk. Az államügyek és törvénykezés iránt érdeklődünk, ide pedig évente alig akarunk egyszer vagy kétszer eljönni.
Elfelejtitek, hogy ami a kikötő a tengernek, annak szánta Isten az egyházat a falvakban és városokban, hogy oda meneküljünk az élet viharából és teljes csendet élvezhessünk. Nincs itt félelmetes hullámverés vagy kalózok rajtaütése, nem gyülekeznek ide a gonoszok, nincs itt ereje a viharnak, nincs hatalma a gonosz léleknek. A kikötő mindenektől mentes. Ez a lelkek kikötője. Mindnyájan igazolhattok engem. Csak tárja fel valaki a lelkét, mennyi nyugalmat talál benne. Nem fogja el a harag, nem lángol a test vágya, nem mardossa a gyűlölet. Nem esik kétségbe, nem őrli fel hiú ábránd, sőt mindezeket a vad szenvedélyeket legyűri. Mikor a Szentírás isteni dallamként száll a fülébe, ahányszor csak hallja, mindig lecsendesíti vad indulatait. Hát nem szerencsétlen az olyan, aki ekkora tudományban lehetne járatos és nem megy, nem siet mindnyájunk közös édesanyjához, az egyházhoz?
Tudnál nekem mondani ennél szükségesebb időtöltést? Van ennél hasznosabb összejövetel? Mi akadályoz abban, hogy velünk együtt legyél? Csak nem a szegénységet hozod fel akadályul a szép gyülekezetből való távolmaradáshoz? Nem jogos a kifogásod.
Hét napja van a hétnek. Isten ezt a hét napot megosztotta velünk. De nem saját magának adta a nagyobbat és nekünk a kisebbet, mégcsak nem is felezte meg, nem adott hármat, és nem tartott meg hármat, hanem neked hatot adott, magának pedig egyet hagyott. És még ezen az egyetlenen is egész nap a dolgaid után szaladgálsz. Úgy teszel, mint a templomfosztogatók, mert ugyanazt végzed te is. Ez a nap szent és arra való, hogy lelkünk megteljék szent igékkel. Te mégis elrabolod ettől és beszennyezed anyagias gondjaiddal.
Mit beszélek egész napról? Amit az özvegyasszony tett az alamizsnálkodásnál, azt cselekedd te is a nap megfelelő órájában. Az özvegy 2 fillért adott: „Odajövén pedig egy szegény özvegy két fillérecskét vete, ami egy krajcár” (Márk 12,42) és sok kegyelmet nyert Istentől. Te is adj kamatra két órát Istennek és ezer nap hasznát látod házadban. Ha ezt nem teszed, vigyázz, úgy ne járj, hogy miközben azon rettegsz, hogy a nap egyetlen percében is kárba vész a földi hasznod, azalatt elveszítsd egy egész év fáradságát.
Isten szétszórja az összegyűjtött kincseket, ha nem törődünk Vele. Már a zsidóknak is azt mondta, megfenyegetve őket, mikor elhanyagolták a templom gondozását: „Sokra számítottatok, de ímé kevés lett; hazavittétek a termést, de én elfújtam. Miért? – Úgymond a seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, közületek pedig ki-ki a maga házába siet.” (Aggeus 1,9.)
Mondd meg, hogyan taníthassunk meg a szükségesekre, ha évente egyszer vagy legfeljebb kétszer jössz ide. Mit tudsz a lélekről, a testről, a halhatatlanságról, az égi királyságról, a másvilági büntetésről, a pokolról? Nem tanulod meg, milyen nagylelkű az Isten, milyen megbocsátó. Mi a bánat, a keresztség, a bűnök bocsánata; milyenek az angyalok és az ördögök? Nem tudod, milyen az emberi természet, milyen az angyalok jósága, az ördögök gonoszsága és kísértése. Milyen a szervezetünk, melyek a hittételeink; mi az igaz hit és a gonosz eretnekség.
Mindent, sőt ennél többet is kell tudnia a keresztyénnek. Mindezekről számot kell adnotok, ha megkérdeznek benneteket. De ezeknek még kis részét sem ismeritek meg, ha évenként egyszer jöttök, csak úgy mellékesen: nem lelki szükségletből, csak az ünnep megszokása miatt. Milyen jó lenne, ha minden idejöveteledkor ezek közül legalább egyet pontosan megismernél.
Soknak van otthon szolgája vagy fia. Ha meg akarod taníttatni valami tudományra, akkor kiválasztod a mestert. Egyszer s mindenkorra megtiltod házad népének, hogy zavarja őket. Lakásukról, élelmükről és minden kényelmükről gondoskodsz. A tanítvány is a mesterrel lakik. Megtiltod nekik, hogy a te lakószobáidban tartózkodjanak. Mindent azért, hogy az állandó együttlét még nagyobb műveltséget eredményezzen és semmiféle gond ne zavarja nyugalmukat.
Most pedig nem egyetlen tudományt akarunk elsajátítani, hanem mindennél nagyobbat és fontosabbat: hogyan járhatok Isten kedvében, hogyan érhetem el az égi javakat. Hát azt hiszitek, hogy mindezeket csak úgy mellékesen is el lehet sajátítani?
Micsoda esztelenség!
Ez a tudomány nagy lelkiismeretet kíván. Kiviláglik a következőkből: „Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű; és nyugalmat találtok lelkeiteknek.” (Mt 11,29.) A próféta pedig így mondja: „Jöjjetek fiaim, hallgassatok reám! Hadd oktassalak az Úr félelmére.” (34. zsoltár 12.) Más helyen pedig: „Álljatok meg és lássátok, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnia kell engem a nemzeteknek s magasztalnia a földnek.” (46. zsoltár 11.) Lám, milyen szorgalom kell, hogy ezt az isteni bölcseletet megismerhessük.
De ne töltsünk minden időt azoknak a feddésével, akik nincsenek itt. Elégedjünk meg az eddig elhangzottakkal. Talán használ nekik a jövő. Elmélkedjünk a mai ünnep gondolatairól.
Sokan megülik az ünnepeket, nevüket is tudják, de hogy mi adott alkalmat az ünneplésre, azt már nem ismerik. Mindenki tudja, hogy a mai ünnepeket epifániának, azaz megjelenésnek nevezzük (Háromkirályok, Vízkereszt, jan. 6.) De hogy miféle megjelenésről kapta a nevét; egy vagy két megjelenés van-e, ezt nem tudja mindenki. Nagy szégyen, talán ki is gúnyolnának minket, ha ezt az ünnepet évenként megüljük, de az okát nem ismerjük.
Sietek felvilágosítani benneteket, hogy nem egy, hanem két megjelenés van. Az egyik a mostani, mely már megtörtént, a másik pedig a világ végén nagy dicsőséggel megy majd végbe. Mindegyik megjelenésről hallottátok ma szent Pál szavát Titushoz. A mairól így emlékezik meg: „Megjelent ugyanis üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek s arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget s a világi vágyakat s éljünk józanul, igazan és kegyesen e világon, várva a boldog reménységet s a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét.” (Titus 2, 11–13.) A világvégi megjelenésről ezt olvassuk: „És csodálatos jeleket idézek elő az égen és a földön: Vért, tüzet és füstfelhőt; A nap sötétséggé változik, a hold pedig vérré. Mielőtt eljő az Úrnak nagy és rettentő napja.” (Joel 2,31.) Vajon miért nem a születése napja kapta az epifánia, a megjelenés nevet és miért a keresztelkedésének napja. Hiszen ma a keresztelkedését ünnepeljük. (Ma szentelte meg a víz természetét.) Ezért ez ünnep éjjelén, keresztelés után az összes megkereszteltek hazavisznek a vízből, otthon elteszik és egy teljes évig őrzik. Hiszen ma megszentelődött a víz. Láthatjuk a csodát állandóan, mert ez a ma merített víz nem veszti el lényegét teljes évig, sőt gyakran kettőig, háromig is megmarad frissen, romlatlanul. Ugyanúgy, mintha minap merítettük volna forrásból.
Miért éppen a mai nap kapta az epifánia, megjelenés nevet? Mikor született, nem mindenki tudott róla. Most azonban igen. A mai napig sok ember előtt ismeretlen volt. Kiviláglik szent János szavaiból, hogy sokan nem ismerték és nem tudták, vajon kicsoda: „Ti köztetek áll az, kit ti nem ismertek. Ő az, ki utánam jövendő, ki megelőzött engem, kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldani.” (Ján. 1,26–27.) Ne csodáljuk, hogy sokan nem ismerték, hiszen maga szent János sem ismerte Őt a mai napig: „És én nem ismertem Őt, hanem aki vízzel keresztelni küldött engem, az mondá nekem: Akire látod a Lelket leszállani és rajta maradni, ő az, ki Szentlélekkel keresztel. És én láttam és tanúságot tettem, hogy ez az Isten Fia”. (Ján 1,33–34.) Ebből nyilvánvaló, hogy két megjelenés van. De miért ment megkeresztelkedni Krisztus, erről beszéljünk; majd arról, hogy milyen keresztelésre érkezet. Ezt is illik tudnunk, mint az eddigieket is. Előbb az utóbbit magyarázom meg, és ebből megyek vissza az előbbire. Ez a keresztség az ún. zsidó keresztség volt, mely a testet tisztította meg, de nem mosta le a bűnöket. Ha valaki házasságtörő volt vagy lopni merészelt, vagy bármi hasonló bűnt követett el, ez a keresztség nem tisztította meg bűneitől. De ha halottat érintett, ha tiltott ételt evett, vagy leprásokkal érintkezett és megmosakodott, estig tisztátalan maradt, utána megtisztult: „Ha valaki érinti ilyennek a fekvőhelyét, mossa ki ruháját, maga pedig fürödjék meg vízben s legyen tisztátalan estig.” (15,5.) Nem is volt ez igazán bűn és tisztátalanság. De Isten lelkiismeretesebbekké akarta őket tenni ilyen rendeletekkel, mert nem nagyon voltak tökéletesek. Az ilyenekkel alkalmassá tette őket nagyobb cselekedetekre is.

Ismét rendeznek versenyjátékokat és gyűléseket, mi pedig kevesbedünk. De míg ti itt vagytok, nem vagyunk kevesen. Úgy teszek, mint a földműves: ha látja, hogy teljesen megérett a vetemény, nem sokat törődik a levelek hullásával. Itt vagytok ti, a gyümölcsök, nem nagyon szomorkodom, ha látom a levelek sodródását. Természetes, hogy fáj a lelkiismeretlenségük, de enyhül a miattuk érzett szomorúságom, ha látom a ti buzgó szereteteteket.
Ha az ilyenek néha napján ide is jönnek, csak a testük van itt, a lelkük kinn kóborol. Ha ti néha hiányoztok is, akkor is itt vagytok, mert testetek távol van, de a lelketek itt jár. Nagyon szerettem volna róluk beszélni, de nem szeretnék árnyharcot vívni. Figyelemmel vagyok azokra, akik nincsenek itt és nem hallhatnak. Figyelmeztetésükre szánt szavaimat máskor mondom el. Isten kegyelmével a Szentírás mezőjére és tengerére szeretnélek most benneteket elvezetni. De figyeljetek és legyen itt a lelketek.
A hajózásnál nincs semmi baj, ha mindnyájan alusznak is: csak a kormányos legyen ébren. Ha az esze helyén van, tudománya elég a hajózáshoz. De itt nem így van. Ha a szónok akármilyen összeszedett is, de a hallgatókban nincs meg ugyanaz a figyelem, a mi beszédhajónk is elsüllyed, mert nem találunk megmentő lelket. Ezért kell összeszednünk magunkat és figyelnünk.
Azonkívül: nagyon értékes a hajórakományunk. Nem aranyért, ezüstért vagy mulandó dolgokért hajózunk, hanem az örök életért, a mennyei kincsekért. Sokkal több út vezet ezekhez, mint amennyi a tengeren és a szárazon van. Ha valaki nem járja pontosan az utakat, a legszörnyűbb hajótörést szenvedi. Ti mindnyájan hajózó társaim, ne az utasok nyugodtságát, hanem a kormányos éberségét és lelkületét utánozzátok. Míg a többiek valamennyien alusznak, ő a kormányt kezeli. Nemcsak a vízben figyeli az irányt, hanem az eget is nagy területen kémleli. És mintha csak egy kéz vezetné őt a csillagok között, nagy biztonsággal vezeti a hajót. Aki nem ért hozzá, még nappal sem tudná így elvezetni, mint ő a legsötétebb éjjel, mikor félelmetesebbnek gondoljuk a tengert. Ébren van és nagyszerűen bebizonyítja művészetét. Nemcsak a vízi utakat és a csillagok járását, de a szelek irányát is figyeli. Olyan nagy a kormányosok tudománya, hogy mikor a vihar erősebben támad és fel akarja fordítani a hajót, gyorsan változtatják a vitorlák állását és ügyesen kivédenek minden veszélyt. A szél vad dühöngésével szembeállítják művészetüket és a hullámokból kivezetik hajójukat.
Ha földi ügyekért úgy hajóznak a tengeren, hogy állandóan éberen őrködnek, mennyivel inkább kell nekünk így cselekednünk. Hiszen nagyobb veszély fenyeget bennünket, ha könnyelműsködünk, de nagyobb biztonságban vagyunk, ha őrködünk. Nem fából készült a mi hajónk, hanem a Szentírás tartja egybe; nem is a csillagok irányítják felülről, de az igazság napja kormányoz utunkban. Ott ülünk a kormánynál; nem a langyos szellő mellett tartunk irányt, hanem a Szentírás szelíd ihletével.

Mi történt? Ma az egész városnak itt kellene lennie és alig egy kis része gyűlt össze. Talán az eső és a sár az oka? Dehogy! A könnyelműség és a félénk lélek. Milyen irgalomra számítanak a távolmaradók, mikor szemük előtt vannak a vértanuk, akik életükkel adóztak, maguk pedig a sárnak nem mernek nekivágni. Hogyan dicsérjelek meg benneteket, jelenlévő testvéreim? Hogyan feddjem meg a távolmaradottakat: elmaradásuk miatt vagy kifogásuk miatt?
Közismert, hogy napi elfoglaltságuk miatt nincsenek itt. A pénzsóvárság vágya erősebben elfogta őket, mint e szép ünnep gondolata. De ezekhez is kell beszélnem. Tudom, hogy tőletek meg fogják tudni mindezt.
Meddig tart még ez az őrült pénzvágy? Hát sose alszik ki ez a kemence? Mindent felfal és megemészt? Nem tudjátok, hogy ez a tűz szüli az örök lángot? Ez a rothadás termi a mérges férgeket. Ha nem félsz a pokoltól, szavaim nem hatnak rád, mert a büntetés, amiről beszélek, még távoli. Legalább a jelen legyen rád hatással.
Nem tudjátok, milyen gyümölcsöt termett nemrégiben a pénzimádat? Talán ilyet nem jegyeztek meg? Nem marad köztetek ilyen szerencsétlenség híre? Az egész város tele van a hajótörés maradványaival. Akárhova mész, mindenütt találsz darabokat, mint egy nagy hajótöréskor. Az egyik deszkát, a másik evezőt vagy vitorlát, a harmadik árucikket mentett meg és tart magánál és mutogatja mindenfelé. Így elérték, hogy ezt a szerencsétlenséget úgy hirdetik, mintha házban, földön, szolgák közt, kincsekben történt volna. Mindenfelé a szerencsétlenségről beszélnek. Elérték, hogy a csapás híre szétterjedt.
Az egyik ember álmatlanul tölti az éjszakát, rengeteg fáradságot, veszélyt szenved, sok bűnt követ el jogtalan erőszakkal. Szállás nélkül van, hontalan, hazájából elszökik, szűkölködik a mindennapi szükségesben. Naponként látja, hogy életveszélyben forog. Kardról, hóhérról, és hegyszakadékról rémképeket lát. Ezer halálnál nehezebb életet él.
Mások az ő vagyonával tobzódnak. Előbb hízelegnek neki, most pedig ármánykodnak ellene. – Nem elég az ilyen az ostoba ember észretérítésére? – Ennyi csapás, viszontagság, baj, változás folyik szemünk előtt, mégsem józanodunk meg? Máskor egy hónapig sem történik ilyen sok. Milyen irgalmat vagy védelmet vártok?
Nemcsak esztelenkedtek, de ide sem jöttök, hogy tanulnátok. A jelenlévőkhöz beszélek a távollévők miatt. Nagyon fáj, hogy sem a jövő félelme, sem a jelen megpróbáltatása nem javítja meg őket. Harácsolnak, kapzsik. Olyanok, mint a kukacok a szemétdombon: gondolataikba eltemetkeznek és abban fúrják magukat.
Nem törik magukat, hogy hetenként legalább egyszer ide jöjjenek. Itt legalább megtanulnák állapotbeli kötelességüket. Ha valakinek nincs rendben az agya, saját maga nem tudja kigyógyítani magát. Orvos kell neki, aki újra helyrehozza. Ugyanígy vagyunk a pénz őrültjeivel. Ezeknek is másokra van szükségük, hogy legalább elismerjék a saját esztelenségüket.
Ezért hozzájuk fordulok, különösen kérem őket, könyörgök nekik, hogy jöjjenek ide és fogadják el tanításunk orvosságát. Itt nincs hegyes vas, de van késnél jobban vágó élőszó. Nincs tüzünk, sem gyötrő orvosságunk, de van tűznél forróbb beszédünk. Ez fájdalom nélkül gyógyít.

Aranyszájú Szent János

Forrás:
NÁDASY Alfonz, Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. kötet, Tematikus szentbeszédek a görög egyházatyákból, szerkesztette RADÓ Polikárp, fordította NÁDASY Alfonz, Keresztény remekírók 10. kötet, Szent István Társulat, Budapest, 1944, 78–89. pp.