A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le. A nép többi részére pedig sorsot vetettek azért, hogy minden tíz ember közül egy Jeruzsálembe költözzék, és a szent városban lakjék, a többi kilenc pedig maradjon a maga városában.
Mindazokat, akik önként vállalkoztak arra, hogy Jeruzsálemben telepedjenek le, áldotta a nép.

Nehemiás 11,1-2

Egy hosszú névlista szerepel még ebben a fejezetben mindazokról, akik elkezdték az életet az újra kezdődő életet a szent földön és Jeruzsálemben. És az első, ami elgondolkodtatott, hogy nem lehetett azért ez könnyű, ismerve a nehémiási falépítésnek a híres jelenetét, hogy az egyik kézben a vakoló kanál, a másikban fegyver. Mert Szanballat és a többiek nem nézték jó szemmel, hogy ezek hazajöttek a fogságból, és újjáépítik a szent várost. Nemcsak az építés nem volt könnyű, hanem egyáltalán az élet újra indítása. Az, hogy a nép vezetői a városban laknak, a fővárosra gondolunk, akkor ez természetesnek tűnik, de az már igen csak a tudatos építkezéshez tartozik, hogy kitalálták ezt az 1/9 arányt, hogy mindenki, aki megjelent újra benépesíteni a szent földet, azok közül egy rész a fővárosban lakjon, és 9 rész pedig Dántól Beersebáig , tehát az északi résztől egészen a déli részig  próbálja benépesíteni az országot. Nem csodálom a Szanballat félelmét, meg a hasonlók félelmét, mert ezek azon vannak, hogy ezek megint belakják az országot, pedig már azt hittük, hogy végük van. Vályi Nagy Ervin mondott egyszer egy fontos mondatot egy dogmatika vagy etika órán. Azt mondta. Ne azon izguljanak kedves teológus testvéreim, hogy meg tudjuk-e változtatni a futball szabályokat, hanem azon izguljanak, hogy bejátsszuk az egész pályát, amiről szólnak a jelenlegi szabályok. Aki egy kicsit is ért a futballhoz, vagy emlékszik a magyar arany-csapat életére, az tudja, hogy milyen fontos, hogy bizony ne fusson Kocsis az alapvonalig és azon adja be a labdát, és mivel ott már csak rá kell bólintani, széltől szélig és alapvonaltól alapvonalig bejátszani a területet. Nem mindenkinek tetszik ez, Szanballatéknak sem tetszett, mert tudták, hogy ha vállalkozik egy ilyesmire a nép, hogy újra benépesíti az országot, akkor abban a népben erő van. Abban olyan lendület van, ami nem magyarázható csupán emberi erőkkel, hanem azzal magyarázható, amiért az Úristen ott volt mögöttük, hogy valóban jellé legyenek, és valóban a saját földjükön jelenítsék meg az Isten kegyelmét. Azt mondják az írásmagyarázók, hogy ezt a szakaszt, amit most olvastunk az első két versből, amiről az derül ki, hogy 1/9 arányban népesítették be a földet, és áldott a nép azokat, akik önként vállalták a feladatot, hogy Jeruzsálembe költöznek, illetve a saját törzsi lakóhelyükre költöztek, áldotta a nép, és hogy ezt a gondolatot a legrégebbi bibliai fejezetből veszi Nehémiás, és értelmezi újra, ez pedig a Bírák könyvének az 5. része Debora hálaéneke, aki győztes bíraként örömódát zeng - ha úgy tetszik - az Úristennek, és ebben olvasunk ilyet, feltámadt az életkedv Izraelben, önként felkelt a nép, áldjátok hát az Urat. Szívem Izrael vezetőié , akik önként keltek fel a népből, áldjátok az Urat! Pontosan ez a mentalitás jelenik meg újra Nehémiás számára, hogy voltak vállalkozó kedvű emberek, és akinek van még vállalkozó kedve, annak életkedve is. Az érez magában annyi lendületet, annyi erőt, annyi odaszánást, hogy amit az Úristen rábízott, abból lehet jövőt építeni. Kicsit zavarosnak tűnik persze magyar fejjel olvasva, hogy sorsot vetettek, hogy ki lesz az a 1/10, aki a fővárosban lakik, de a sorsvetés az kijelölést jelent, még hogy ha tudjuk, hogy sorsvetéssel az Úristen akaratát próbálták keresni és megtalálni az ószövetségi emberek.  Aztán azt halljuk, hogy ez a sorsvetés nem a saját belső odaszánás és döntés nélkül való volt, mert mindazok, akik önként vállalkoztak arra, hogy Jeruzsálembe telepedjenek, áldotta a nép. Mint ha összefonódna az egyéni szándék, terv a közösségi nagy feladattal, és úgy gondolom, hogy ebben is tanulhatunk a nehémiási újrakezdésből, mert az egyház nagyon hasonló ügyre vállalkozik, mikor az ember egyéni életének döntéseit, szándékait, terveit hagyja, hogy az Úristen véghez vigye. Beleteszik az Úristen nagy terveinek a sokaságába, és megengedi, hogy az Úristen válogasson közülök, hiszen kinek-kinek vannak adottságai, lehetőségei, hitbeli odaszánásai, és azt az Úristen fel tudja használni, eldönti, hogy ki  az alkalmas arra. Mindenképpen bátorító, hogy a többiek pedig, akiknek meg a vidéki léthez és a ősi törzsi helyekhez rendeltetett az élete, az tudott azért is örülni, hogy ő maga kapott területet, és tudott annak is örülni és azért is Istent magasztalni, hogy vannak olyanok, akik a legnehezebb helyzetben és a legnehezebb helyen vállalják a további életet. Ez is beszédes pillanat, mert a dolog - úgy tűnik - arról is szól, hogy a gyülekezet vagy az Isten népe vagy az egyház úgy is egymás által épül, hogy választunk vezetőket, választunk olyan embereket, akiknek a nyomában érdemes menni. Nem azért mert ők érdemesek - félreéretés ne essék -, hanem mert Isten érdemesítette őket, adott nekik látást, adott a közösségért való felelősséget, és ha ilyen emberek vannak az 1/10 kiválasztása mögött, a fővárosban való nagyon kemény harcos lét  mögött, akkor azért lehet áldani az Úristent, és lehet áldani azt, hogy megteremti az Úristen a kereteit az életünk tovább folytatásának. Én semmi mást nem kívánok, hogy ne csak az egyházban legyen így, hanem legyen így a mi országunkban is, hogy tudjuk áldani az Úristen azokért, akik a fővárosban - talán sok mindenben nehezebb körülmények között - vállalják a vezetést, és vállalják a napi konfliktusokat. Mert ha azt érzi a vidéken élő, hogy őérte is vannak a fővárosban  a vezetői, akkor a dolog a maga rendje szerint rendeződik, mindenki megtalálja a helyét, és mindenki fontosnak látja a maga szolgálatát, életét, küszködését földdel, vízzel, levegővel meg emberekkel, meg állatokkal, és a dolog élhető lesz. Ez nagyon fontos rejtett mondanivalója ennek az áldásnak, amit a nép mondott a letelepedés kapcsán, mert erről szól az újra honfoglalás. Élhetővé tenni az országot. Minden gáncsoskodás, minden nehézség, minden megpróbáltatás ellenére, nem kisebb a feladat ma sem Magyarországon, mint hogy ha már magunknak nem is, de a gyermekeinknek és az unokáinknak egy élhető országot hagyjunk örökségül. Ez viszont a mi felelősségünk és a mi egymásra figyelésünk, egymást imádságban hordozásunk témája is kell, hogy legyen.