Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat.
Különben megszűnt volna az áldozatok bemutatása, hiszen akik áldoztak, és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot.
De az áldozatok évről évre a bűnökre emlékeztetnek.
Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.
Ezért, amikor eljön a világba, így szól: "Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél.
Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem a te akaratodat, Istenem."
Előbb azt mondta: "Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem akartál, nem is kedveltél" (ezeket a törvény szerint mutatják be), de azután így szólt: "Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat." Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat: az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.

Zsid 10,1-10

Az áldozatot azért találta ki a vallás világa, hogy elhárítsa azokat az akadályokat, amelyek Isten és ember között keletkeztek, és a Zsidó levél szerzője itt arról beszél, hogy az első ószövetségben gyakorolt áldozási forma, amely esztendőnként megújulóan elégséges. Olyan szép képet használ, aki látott már árnyék-jelentet, az tudja, hogy érdekes az, megvan annak a szépsége is, de egy lefényképezett jelenethez képest sokkal szegényebb az információ-áradat. Ezt próbálja a Zsidó levél szerzője megmagyarázni, hogy a jövendő jóknak az árnyéka van meg a törvényben, nem a dolgoknak a képe, és éppen ezért ahelyett, hogy megszüntetné az áldozat ószövetségi értelmezése a bűnt, inkább csak emlékeztet rá. Hiszen esztendőről-esztendőre újra kell bemutatni az áldozatot, és ezzel mintegy emlékezetbe idézi azt, hogy még mindig bűnösök vagyunk. Hozzáteszi, hogy a vér persze fontos szimbóluma az áldozat eltörlésében, és éppen azt fejezi ki, hogy milyen súlyos a bűnért való helytállásnak az ára, de a bikák és bakok vére nem tudja eltörölni a bűnöket. Idézi az ószövetségi helyeket, amelyekből sejteni lehet, hogy az ő gondolkodásában az előmenetelt segíti, mert, hogy egész más az áldozatok bemutatásának a szándéka és más, amikor önmagát adja oda az ember áldozatul, és azt mondja: ímé, itt vagyok, hogy cselekedjem a Te akaratodat. A legnagyobb áldozat mindig önmagunk odaadása az Úristennek, és ezt a Zsidó levél szerzője Krisztus áldozatában látja meg. Ő az, akiről beszél, ezért szúrja közbe a gondolatot /a könyv fejezetében írva vagyon rólam/, és ezért jut oda a mostani gondolkodás sorozatában, hogy az újabb, az egyszeri és tökéletes áldozat eltörli az elsőt, és ugyanakkor helyre állítja az áldozat által a viszonyt Isten és a teremtmény között, de azzal, hogy Krisztus, mint teremtmény első zsenge a teremtmények között, Aki egyszeri és tökéletes áldozatával megoldotta ezt az egész kérdést, kiegyenesítette az utat, elhárította az akadályokat Isten és ember között. Úgy gondolom, hogy szép bevezetés teológiailag is, amit Zsidó levél szerzője mutat, és innen értelmezhető az is, hogy a mi egyházainkban miért szűnt meg ilyen értelemben az áldozat, mert Krisztus egyetlen és tökéletes áldozatát tartottuk szem előtt és mindenre elégséges voltát. Vegyük ezt komolyan!