Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: "Halljátok, és értsétek meg!
Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert."
Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: "Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?"
Ő pedig így válaszolt: "Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.
Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek."
Péter ekkor ezt kérte: "Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot."
Ő pedig így szólt: "Még ti is értetlenek vagytok?
Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?
Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.
Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.
Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert."

Mt 15,10-20

Remélem, hogy ANTSZ ellenőr nem hallja ezeket a dolgokat, mert nyilvánvalóan nem közegészségügyi látást oszt meg Jézus a tanítványaival. Annak megvan ma is az érvénye, ahogy megvolt akkor is. Azt is tudjuk, hogy az ókori ember számára, – hiszen az orvoslás és a vallás nem nagyon, vagy későn választódott szét, összefüggése volt a vallásos tevékenységnek a ma közegészségügy keretében folytatott tevékenységgel. Úgy gondolom, hogy Jézus valami olyan fordulatot vesz, és a tanítványainak arról beszél, ami valóban forradalmian újnak tűnt, meg is botránkoztak. Hiszen ha végigolvassuk a Leviticusban a különböző szabályokat és vallási alapon szerzett szabályokat, hogy miféle étkezési vagy tisztasági szertartásokat kellett megtartani, akkor az első hallásra úgy tűnik, hogy Jézus ezt felforgatja, és valóban mintegy megbotránkoztató módon mást hangsúlyoz. Van azonban Jézusnak egy olyan igazsága, ami újra és újra előjön az újszövetségben, amikor őt hallgatjuk, és amikor vitatkozik a farizeusokkal és írástudókkal, mert nagyon könnyű elveszni a vallás, a hit terén a külsőségekben ezt általában mindenki tudja, és gyakorolja a vallását. Szoktuk kritizálni a jó katolikus testvéreket, hogy de könnyű nektek letudni a bűnbánatot azzal, hogy elmentek, meggyónjátok, feloldoz a pap, aztán adtok még valami adományt a Szent Antal perselybe, és a lelkiismeret helyre van állítva. Mert, hogy külsőség. A reformáció – úgy gondolom, hogy a solus Christust, a sola fide-t, és sok mindent hangsúlyozott ezekben a dolgokban, akkor Jézus nyomában maradt abban, hogy bensőségessé kell tenni, meg kell fordítani a dolgot, és ne a külső megnyilvánulásokon múlik első sorban a vallás, a hit lényege, hanem abban, amiről Jézus itt is beszél, hogy a külső mosakodást meg lehet tartani, el lehet rendezni, de hogy belülről milyen indulatok, gondolatok származnak, azt az ember néha nehezen kontrollálja. Már az is, ha cipzárt tudunk a szánkra tenni néha, és marad magunknak a nem éppen üdvös gondolatot, nem adjuk tovább, nem mérgezzük tovább a környezetet. De Jézus itt is radikálisabb, mélyebbre ás, és azt mondja, hogy ilyen gondolatok ne is szülessenek. Szülessenek istenes gondolatok, elvárások, hiszen a szív teljességéből szól a száj. Mindennél jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet, hogy csak néhány gondolatot ebben a sorban idézzek. És – úgy vélem –, hogy Jézusnak igaza van. Nem azért, mert hogy most már kétezer év után könnyen belátjuk, hanem azért, mert minden korban nagy veszély az, hogy marad a külsőség, marad a látszat, marad az Uram Uram-ozás, de a tartalom, a lélek és a szív mélyén való elkötelezés, szándék, a indíttatás, a dolgok legmélyebbjén való megjelenése egy-egy gondolatnak, az nem tisztul meg. Ha a forrás nem tiszta, akkor a folyó és a patak is mérgező lesz. Ebben a gondolatsorban úgy gondolom, Jézusnak jó látása van, és ránk is terheli azt talán éppen protestánsokra, protestáns keresztyénség képviselőire, hogy újra és újra mély önvizsgálatot tartsunk. Óriási teher ez. Aki a saját egyháztörténetünknek ezt a lelki-szellemi oldalait bejárja, – én most éppen forgatom egy orvosnak a könyveit, aki Magyarországon tevékenykedik, és több könyvet is írt az öngyilkosságról, és gyönyörűen kimutatja, hogy a protestánsoknál erősebb az öngyilkossági késztetés. Vajon miért? Hát mert olyan lelki terhet hordoznak, amely Isten elé állva, és Isten előtt őszintén megállva nem is olyan könnyű és nem is olyan könnyen elrendezhető lelki teher, ha csak nem alapjaiban állítom, az Isten kezébe teszem a szívemet, lelkemet, egész életemet, és rábízom magamat arra, hogy Ő valóban megújíthat. A külső mosakodási szertartások, a külső étkezési szabályok betartása az még mindig könnyebbnek látszik, mint ennek a belső lelki tehernek a hordozása. Lehet-e teher ott, ahol Jézus önmagát kínálja megoldásként. Lehet-e teher ott, ahol tudjuk, hogy Ő legtöbbet szenvedett azért, hogy nekünk ne a terhek maradjanak, hanem a felszabadult hálából való szolgálat. Ezért mondom, hogy ha protestáns ember lelép erről az alapról, akkor hihetetlen súlyt hordoz. Ha marad ezen a krisztusi alapon, akkor hordozhatóvá válnak a legnehezebb dolgok is. Ez a tét. Ez az egésznek – úgy gondolom – a lényege. Minden vallás, amely elsatnyul és külsődlegessé válik, az veszélyes eltérítés az élet útjáról. Jézus nem véletlen volt mélyre ásó, nem véletlen volt számonkérő ezekben a dolgokban, a tanítványok és farizeusok felé egyaránt. Ne csak a törvény betűjét nézzetek, ne csak a külső megjelenési formáit, hanem a szellemét, az indulatát, motivációját, a belső tartalmát, amiért a törvény született És ebben ma sincs másképpen, mint hogy egész életünkkel, szívünkkel, lelkünkkel az Ő kezére szabad és lehet bíznunk magunkat, hogy ne teher, hanem hálaadásból megnyilvánuló lehetőség legyen a hit világa.