Jn 20,30-31.
Kardos Ábel püspöki titkár
30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.
31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.
Jn 20,30-31.
Ünnep után
Igazi ünnep utáni szakasz a mai Ige. János befejezte evangéliumát, és a végén visszatekint a könyvére, összefoglalja annak tartalmát, és megjelöli célját. Az emlékek felidézése, írásba foglalása, a fáradságos szerkesztői munka után átérezheti, hogy sokaknak lesz ünnepük, amikor mindezt olvassák majd. Munkája közben ő maga is átélhette a cselekmény feszültségét, s a végén Jézus feltámadásának nagyszerű örökérvényűségét. Mielőtt leteszi tollát, megfogalmazza, miért végezte el mindezt.
Elmúltak az ünnepnapok, s ma, az első hétköznap reggelén feltehetjük magunknak a kérdést: jól ünnepeltünk-e? A körülményekre is vonatkozhatna a kérdés, hiszen kívül és belül más feltételeket teremthettünk meg az ünnepléshez a korábban megszokottaknál. A mennyiségre is vonatkozhatna a kérdés, mert a korlátozások miatt sokkal kevesebb találkozásra volt lehetőség, ehhez mérten sokkal kevesebb hozzávalóra és ünnepi kellékre volt szüksége a családnak is. Sőt talán másként is szólhatna a kérdés. Nem az a fontos, hogy jól sikerült-e minden, amit mégis megszervezhettünk? Nem az a mérvadó, hogy örültek-e a többiek az ötleteinknek, a meglepetéseinknek, a megkereséseinknek? Nem nagyszerű önmagában is, hogy nem estünk kétségbe, nem zuhantunk magunkba a vészterhes időkben, hanem volt kedvünk, erőnk ünnepelni? Igen, igaz, sok minden felértékelődik mostanában, ami eddig szinte magától értetődő volt, de mégse engedjük el ma reggel az ünneplésünkre vonatkozó kérdést! A választ mindannyian magunknak fogalmazhatjuk meg, ám abban segít mai Igénk.
1. János sok más jelet említ, amiket Jézus tett, de ő nem írta meg könyvében. Utal ezzel a többi evangélium jelentőségére, és elismeri azok hitelességét. Ugyanakkor biztos abban, hogy az ő írása szerinti evangélium sem fölösleges. Amit a tanítvány - akit Jézus szeretett - elmond az ő Uráról, az igen fontos a gyülekezetekben, Isten népe között. A megírt csodás jelek pedig arra szolgálnak, hogy Jézus tanítását megerősítsék, küldetését hitelesítsék. Mi nem láthatjuk saját szemünkkel a Feltámadottat, mint az apostolok. Tudunk-e a csodavárás helyett abban bízni, aki a csodákat ma is megteheti? Ha igen, akkor jól ünnepeltünk, mert a jelek nem homályosítják el Jézust. "A hit nem a csodák függvénye, hanem közvetlenül az Igéből következik." (Kálvin) Az Ige pedig az ünnep után, a hétköznapokban is táplálja hitünket.
2. János azt írja, hogy a Jézusban való hitet akarja munkálni olvasóiban. Hívőknek írt, tehát nem ébreszteni akarta a hitet, hanem megvilágosítani, táplálni, megerősíteni, elmélyíteni. Evangéliuma középpontjába a hit és a hitetlenség ellentétét állítja, miközben a hit sokféle fokozatát és formáját mutatja be. Jól tudja, hogy hitünk nem olyan kész tárgy, mint egy-egy műalkotás, vagy az elkészült gépezet, ami aztán mindig ugyanúgy gyönyörködtet, működik, miután befejezték. Ha az ünnepen ismét beláttuk, hogy hitünk még mindig nincs "készen", hanem továbbra is dinamikusan növekednie kell, és éltető táplálékra van szüksége, hogy érettebb lehessen, akkor jól ünnepeltünk, s van reményünk arra, hogy a hétköznapokban Jézust még alaposabban, még mélyebben megismerjük, neki még hűségesebben engedelmeskedjünk.
3. János egész könyvével azt hirdeti, amit ma is olvasunk: Jézus a Krisztus. Ha az ünnepen megértettük, hogy ez nem pusztán teológiai dogma, hanem ennek a kijelentésnek a tartalma, igazsága közvetlen hatással van életünkre-halálunkra, akkor jól ünnepeltünk. Nem ragadtunk le különböző múltbeli elméleteknél, szokásoknál, történeteknél, hanem életünk megváltozását várjuk a megfeszített, de feltámadott, ma is élő Úrtól. Jól ünnepeltünk, ha megérintett minket az örömhír, hogy maga az Isten Fia jött el, és hozta el az igazi életet. Ha pedig ez így igaz, akkor mi sem tarthatjuk meg magunknak szívünket és életünket a hétköznapokban sem, mert csalódást okoznánk az embereknek és Megváltónknak. Akkor nekünk sem szabad tovább önmagunkban keresnünk az élet teljességét, különben mi is újra csak csalódnánk.
Mindezek arra mutatnak, amit Jézus apostolainál is látunk: az átélt megdöbbentő és felemelő események, a kiváltságos ünnepi alkalmak nem önmagukért valók voltak, hanem azért élhették át azokat, hogy a hétköznapokban követhessék Jézus missziói parancsát. Azért, hogy sokaknak elmondhassák Jézus tanításait, és eléjük élhessék azok megvalósítását is. Az ünnepek üzenetei így lehettek és lehetnek a mindennapok részévé. Mi jól ünnepeltünk-e? A választ most is megfogalmazhatjuk, ám igazán a hétköznapi életünk bizonyítja majd. Ámen.