De ez csak úgy történhetik meg, ha az erények atyját, a szeretetet őrizzük meg nagy buzgalommal. A szeretet azonban nem áll üres szólamokból és barátságos üdvözlésekből, hanem a szeretet a jóindulatnak tettekben való megnyilvánulása. Ilyen cselekedetek, ha a szegénységet enyhíted, ha betegeknek szolgálsz, a veszedelmek idején segítesz, a szükségben lévőket támogatod, ha sírsz a sírókkal és örülsz az örvendezőkkel. Mert ez is a szeretet jele, ha örülünk az örvendezőkkel, bár amúgy csekély dolognak látszik, és mégis nagyon is nagy dolog, és egy bölcsnek az elhatározása kell hozzá. Bizony sok embert találhatunk, aki kellemetlenebb dolgot derekasan végez, ehhez azonban gyönge. Mert sok ember sír ugyan a sírókkal, de már az örvendezőkkel nem örvend, hanem sír, ha mások örülnek. Ez a kajánság és az irigység. Nem csekély jótett örülni, ha testvéred is örül, többet érő dolog, mint sírni a sírókkal, sőt többet ér, mintha segítséget nyújtunk veszélyben forgó embertársainknak. Mert sokan kiteszik magukat a veszélyeknek is embertársaikért, de maró fájdalmat éreznek, ha kitüntetés éri őket. Ekkora az irigység hatalma. És jóllehet az munkával és izzadással jár, ehhez pedig csak jóérzés és jóakarat kell, mégis a nehezebbet magukra vállalják, de a könnyebbet nem végzik, hanem sorvadnak és betegek lesznek, ha azt látják, hogy másokat szerencse ér, ha azt kell tapasztalniuk, hogy az egyház akár prédikáció folytán, akár más úton-módon szépen halad előre. Van ennél nagyobb gonoszság? Mert az ilyen nemcsak a testvérével helyezkedik szembe, hanem az Isten akaratával is. Gondolkodjál ezen és lábolj ki ebből a betegségből, és ha felebarátod iránt nem is vagy jóakaró, legalább magadat mentsd meg ezer bűntől. Miért küzdesz saját meggyőződésed ellen, miért telíted lelkedet nyugtalansággal? Miért keltesz benne vihart? Miért forgatsz fel mindent? Hogyan fogsz tudni ilyen lelkiismerettel bűneidért bocsánatot kérni? Mert ha az Isten még azoknak sem engedi el a bűneit, akik nem tudnak megbocsátani az ellenük vétőknek, hogyan fog megbocsátani azoknak, akik olyanokat törekednek megbántani, akik semmit sem vétettek ellenük? Ez már a legnagyobb gonoszság jele. Az ilyenek az ördöggel szövetkezve háborút viselnek az egyház ellen. Sőt még ennél is rosszabbat tesznek, mert az ördögtől lehet óvakodni, de ezek a barátság álarca mögött titkon gyújtogatnak. Igaz, magukat vetik be elsőnek a tűzbe és olyan betegségben szenvednek, amely nemcsak szánalmat nem érdemelhet, hanem még nevetséget is kelt. Mondd csak, miért vagy olyan halovány, mit remegsz és állsz itt ijedten? Micsoda rettenetes dolog történt? Az, hogy testvéredet nagyra becsülik, és ő hírnek, tiszteletnek örvend? Nemde koszorút kellene a fejedre tenned, és örvendezned és magasztalni az Istent, hogy egyik tagod kitüntetésben, tiszteletben részesült? És neked fáj, hogy az Isten dicsőséget aratott. Látod, hogy hová fejlődik a küzdelem? De nem az fáj, mondod, hogy az Isten részesül tiszteletben, hanem az, hogy a testvéred. Csakhogy ezen keresztül Istenre irányul a dicsőség, ahogyan az általad megindított küzdelem is. Nem ez bánt, mondod megint, hanem azt szeretném, ha Isten én általam részesülne dicsőítésben. Ha ezt szeretnéd, akkor örülj testvéred megtiszteltetésének, mert így teáltalad jut dicsőség az Istennek, hiszen mindenki azt fogja mondani: Dicsőség az Istennek, akinek olyan szolgái vannak, hogy azok minden irigységtől mentek és örülnek egymás sikerének. De mért beszélek testvérről? Még ha ellenfeled vagy személyes ellenséged volna, de Istent az ő személyén keresztül dicsőítenék, barátoddá kellene tenned éppen e miatt. Te pedig a barátodat ellenségeddé teszed, mivel Istent az ő megtiszteltetése révén magasztalják. Ha valaki beteg testvéredet gyógyítaná, még ha ellenséged volna is, ezek után a legkiválóbb barátaid közé fogod számítani. Azt pedig, aki Krisztus testét, vagyis az Egyházat felmagasztalja, és még hozzá barátod is, azt te ellenségednek nézed? Hogyan tudnád másképp bebizonyítani, hogy ez a küzdelmed Krisztus ellen van? Éppen azért művelhet valaki csodákat is, megőrizheti szüzességét, böjtölhet; a puszta földön hálhat és ilyen erényei miatt eljuthat föl az angyalokig, ha ebben a bűnben szenved, átkozottabb mindenkinél és nagyobb bűnös, mint a házasságtörő, a fajtalan, mint a rabló és halottgyalázó.
És hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy beszédemben túloztam, szeretnék valamit kérdezni tőletek. Ha valaki tüzet hozva és fejszét fogva lerombolná és felégetné ezt a templomot és ezt az oltárt itt ledöntené, volna olyan köztetek, aki nem hajítana rá követ, mint átkozottra és bűnözőre? De menjünk tovább! Hátha valaki ennél a tűznél pusztítóbb tüzet hozna, értem ezen az irigységet, amely nem kőből készült épületeket rombol le, sem aranyos oltárt nem pusztít el, hanem a falaknál és az oltárnál becsesebbet, a tanítóinktól felépített lelki épületet gyalázza meg és teszi tönkre, vajon micsoda elnézésre számíthat az ilyen? És ne mondja senki, hogy csak próbálkozott, de nem volt hozzá ereje, mert a tetteket a szándék szerint ítéljük meg. Bátran mondhatjuk, hogy Saul is megölte Dávidot, ha nem is sikerült neki. Mondd csak, nem gondolod, hogy amikor a pásztor ellen harcolsz, Krisztus juhait fenyegeted? Azokat a juhokat, akikért Krisztus a vérét ontotta, és akikért az ő parancsa szerint mindent meg kell tennünk, még szenvedések árán is. Nem gondolsz arra, hogy a te Urad a te dicsőségedet kereste, nem a magáét, te pedig nem az Úr dicsőségét óhajtod, hanem a magadét? Pedig, ha az övét keresed, megtalálod a magadét is, míg ha az övé helyett a magadét keresed, ezt sem fogod élvezni soha. Mi ennek az orvossága? Imádkozzunk közösen, és egy szívvel-lélekkel emeljük fel szavunkat értük, mint az ördögtől megszállottakért. Mert ezeknél ők szerencsétlenebbek, hiszen tébolyuk saját elhatározásukból fakadt. Imádság ennek a betegségnek az ellenszere és sok-sok könyörgés. Aki nem szereti testvérét, még ha egész vagyonát is szétosztja, még ha a vértanúság fényében is ragyog, nem nyer ezzel semmit. És most gondold el, micsoda büntetést fog megérdemelni az, aki még ellenségesen is viselkedik mással szemben, holott az nem is bántotta őt. Az ilyen még a pogányoknál is rosszabb. Mert ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, semmivel sem lesz több jutalmunk, mint a pogányoknak. De mondd meg nekem, hol lesz annak a helye, aki irigységből rosszindulatú az iránt, aki őt szereti?
Az irigység a háborúskodásnál is rosszabb. Mert aki háborút visel, ha megszűnik a háború oka, az ellenségeskedést is beszünteti. De az irigy emberből sohasem lesz jó barát. Azután az egyik nyílt csatában támad, a másik alattomban harcol. Az egyiknek gyakran elég elfogadható oka van a háborúra, a másiknál az ok semmi más, mint a bősz és ördögi indulat. Mivel lehetne összehasonlítani az ilyennek a lelkét? Miféle viperával? Miféle áspissal? Micsoda féreggel? Miféle rovarral? Nincs istentelenebb, nincs gonoszabb valami az ilyen léleknél. Mert ez a bűn: az irigység pusztítja el az egyházakat, ez szüli az eretnekségeket, ez adta a gyilkos fegyvert a testvér kezébe és áztatta a jobbját az igaznak vérében és megcsúfolva a természet törvényeit megnyitotta a halál kapuját. Valóra vált az az átok, mert ez a bűn nem engedte, hogy az a szerencsétlen ráeszméljen a közös származásra, a szülőkre, vagy bármi másra, hanem oly vad indulatba hozta és annyira megőrjítette őt, hogy még akkor sem engedett, amikor az Isten már megintette e szavakkal: „Legyen tehát alattad (bűn) a kívánsága és uralkodjál rajta.” (Gen. [1Móz] 4,7). S bár elengedte neki ezt a bűnt és testvérét alája rendelte, mégis oly gyógyíthatatlan ez a betegség, hogy minden orvosság ellenére is kifakadt a genny. Te mindenkinél szerencsétlenebb, mit búsulsz? Hogy Istent dicsőítik? De hiszen ez sátáni érzület. Vagy hogy testvéred nagyobb kegyelemben áll? De hiszen van módod rá őt megelőzni. Ha győzni akarsz, ne öld meg őt, ne tedd el láb alól, hanem hagyd életben, hogy meg lehessen tartani a versenyt és győzd le életében. Mert így fényes koszorúra lenne kilátásod, de ha megölöd, kedvezőtlenebb szavazatot kapsz, mintha alul maradtál volna. De mindezzel nem törődik a kaján irigység. Ugyanis csak ők laktak a földön. De ez sem tartotta őt vissza, hanem minden ilyen gondolatot kitépve szívéből az ördög mellé állt, vele együtt rendezte a csatát, mert hiszen az ördög volt a hadvezér Kain személyében. Mivel ugyanis az ördög nem elégedett meg azzal, hogy az ember halandóvá lett, hanem a halál nemével még súlyosbítani igyekezett a tragédiát, rávette őt a testvérgyilkosságra. Ő, aki sohasem fog betelni a mi nyomorúságunkkal, siettette a dolgot, és kínok közt várt, hogy láthassa az Isten ítéletének teljesülését. Mint mikor valakinek az ellensége fogságban van és halálra ítélik, de az illető már nem tudja bevárni a kivégzés idejét, hanem sürgeti a dolgot, s már benn a városban szeretné ellenségét holtan látni, egészen úgy cselekedett az ördög is. Bár hallotta, hogy az ember vissza fog térni a földbe, valami nagyobb látványosság után sóvárgott. Látni kívánta, hogy a fiú atyjánál hamarabb haljon meg, hogy a testvér testvért gyilkoljon. Látni kívánt korai és erőszakos halált. Látod, hogy milyen rettenetes dolgokra indít az irigység? Hogy miként elégetette ki Kain az ördög telhetetlen vágyát és szolgált neki olyan dús lakomával, amilyent csak kívánt. Láboljunk ki tehát ebből a betegségből. Mert teljes lehetetlenség, hogy megmeneküljünk attól a tűztől, amely az ördögnek készíttetett, ha nem szabadítjuk meg magunkat ettől a kórságtól. Megszabadulni pedig úgy fogunk, ha meggondoljuk, hogy mennyire szeretett bennünket Krisztus, és hogy szigorúan meghagyta, hogy szeressük egymást. És hogyan szeretett bennünket? Drága vérét adta értünk, akik ellenségei voltunk, és sokat vétkeztünk ellene. Így cselekedjél te is testvéreddel, mert ezért mondja: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket”. (Jn. 13,34.) Sőt tovább megy, mert ezt ő az ellenségeivel cselekedte. És te nem akarod véredet adni a testvéredért? De miért ontod ki az ő vérét és teszed a parancs ellenkezőjét? Amit Krisztus cselekedett, arra ő nem volt kötelezve, te pedig, ha megteszed, fennálló tartozásodat rovod le. Mert az a szolga is, kinek tízezer talentumot elengedtek, ő ellenben a száz dénárt követelte, nemcsak azért bűnhődött, mivel követelte, hanem azért, mivel a jótétemény folytán nem lett jobbá, nem követte ura példáját és nem engedte el a tartozást. Mert ha ezt teszi, csak a kötelességét teljesítette volna szolgatársával szemben. Azért mondja az Úr: „Mikor mindent megteszek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, ami kötelességünk volt, azt cselekedtük.” (Lk 17,10.) Tehát akár szeretetet gyakorolunk, akár pénzt adunk a szűkölködőknek, kötelességünket teljesítjük, nemcsak azért, mivel ő elöl járt a jótevésben, hanem azért is, mivel ahányszor adunk, mindig az övéből adunk. Miért fosztod meg hát magadat attól, aminek az ő akarata szerint a tiednek kellene lenni? Azért mondta ugyanis, hogy légy adakozó, hogy az a te birtokodba kerüljön. Mert amíg az csak nálad van, nem a tied. De amit bármikor másnak adsz, azt magad is megkaptad. Vajon van valami, ami felér ezzel a szeretettel? Ő vérét ontotta ellenségeiért, mi pedig még pénzt sem adunk jótevőnkért, ő a maga vérét adta, mi pedig még azt a pénzt sem adjuk, amely nem a mienk; ő minket megelőzve adott, mi pedig példáját sem követjük, ő a mi üdvösségünkért adta vérét, mi pedig a saját hasznunkra sem adunk. Mert a mi felebaráti szeretetünkből ő neki semmi előnye nincs, a belőle származó haszon mind a mienk. Hiszen azért parancsolja, hogy adakozzunk, hogy az adománytól el ne essünk. Ha valaki egy kis gyereknek pénzdarabot ad, meghagyja neki, hogy vigyázzon rá nagyon, vagy adja oda megőrzésre egy szolgának, nehogy bárki elcsenhesse tőle. Így tesz velünk az Isten is. Add a vagyonodat a szűkölködőnek – úgymond –, nehogy valaki azt elrabolja tőled, esetleg egy csaló, vagy az ördög, vagy egy tolvaj, vagy utoljára a halál. Mert amíg a te kezedben van, nincs biztonságban, de ha a szegények révén nekem adod, én megőrzöm azt az utolsó fillérig, és ha eljő az ideje, bőséges kamattal adom vissza. Nem azért veszem át, hogy megfosszalak tőle, hanem hogy gyarapítsam, hogy gondosan megőrizzem, hogy eltegyem neked arra az időre, amikor már senki sem fog kölcsönt adni, senki sem fog irgalmassági cselekedetet gyakorolni. Van-e nálunk keményebb lelkű, ha ekkora ígéretek után sem szánjuk rá magunkat arra, hogy neki kölcsönt adjunk? Bizony azért érkezünk majd ő hozzá elhagyottan, mezítelenül, szegényen, és még az sem lesz nálunk, amit ránk bízott, mivel nem helyeztük el ő nála, aki mindenkinél jobban megőrizte volna. Ezért a bűnhődésünk is igen súlyos lesz. Ha kérdőre vonnak, mit tudunk majd felelni, hogy elkerüljük a vesztünket? Micsoda mentséget fogunk találni? Mivel védekezünk? Miért nem adakoztál? Nem bíztál benne, hogy visszakapod? Hát ez micsoda okoskodás? Az, aki adott neked anélkül, hogy bármit is kapott volna, hogyne adna neked még inkább, ha ő is kapott? Vagy a pénz látása örömet okoz neked? Annál inkább add oda, hogy odaát jobban gyönyörködhessünk benne, amikor már senki el nem rabolhatja tőled; mert itt, amíg birtokodban van, ezer bajt okoz. Mert az ördög úgy támad a gazdagokra, mint a kutya a kisgyerekre, hogy kiragadja kezéből azt a darab kenyeret vagy süteményt. Adjuk tehát mindenünket az Atyának! És ha ezt meglátja az ördög, teljesen visszavonul. Ha pedig eltávozott, akkor az Atya mindent biztosan visszaad ott a másvilágon, ahol az ördög már nem lehet terhünkre. Mert most igazán semmi különbség sincs a gazdagok és a kisgyerekek közt, akiket a fiatal kutyák állandóan zavarnak. Mert a gazdagok körül is állandóan ugatnak, ráncigálnak, húzogatnak, nemcsak emberek, hanem aljas szenvedélyek is, mint a dőzsölés, részegeskedés, hízelgés, és a bujaság minden fajtája. Ha már pénzt adunk kölcsön, rendesen azokat válogatjuk ki, akik sok kamatot adnak és becsületesek. Mi ellenben éppen az ellenkezőjét csináljuk. A jóságos Istent, aki nem a századrészét, hanem a százszorosát adja meg, azt elmellőzzük, de keresünk fel olyanokat, akik még a tőkét sem fizetik vissza.

Aranyszájú Szent János

Forrás:
GERECS Szaléz, Az egyházatyák szentbeszédeiből, II. kötet, Aranyszájú Szent János homíliái a Római-levélhez, szerkesztette RADÓ Polikárp, fordította GERECS Szaléz, Keresztény remekírók 11. kötet, Szent István Társulat, Budapest, 1944, 131–141. pp.