85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

A rendszerváltáskor négy lelkésznő alapította meg újra az 1944-ben létrehozott országos nőszövetséget. Farkas Józsefné egy nap felhívta Pásztor Jánosnét, hogy vállalja el a nőszövetség vezetését.
„Hogy jövök én ehhez, gondoltam magamban, majd egy hét múlva végül kimondtam az igent. Akkoriban a Kálvin téren egy polc volt az irodánk, a napi teendőket pedig a budafoki konyhából intéztük. A férjem írógépén dolgoztunk" – fogalmazott a kezdetekről.

Pásztor Jánosnéval egy tudományos kutatás keretében életútinterjút készített Hosszú Gyula történész. (Az interjú Károli Gáspár Református Egyetem honlapján olvasható.) Ebből idézünk egy részletet: „Aztán, amikor volt a nagy árvíz Kárpátalján, akkor is mentünk, vittünk pénzt és segítséget. A nagyszőlősi templom tele volt nőkkel, és az Úrasztala körül ültek a gyerekek. Megszámoltam az ének alatt, hatvanhárom gyerek volt. Az egyik kicsi fiú felemelte a lábát, és a mellette ülő rögön lenyomta, mert a templomban viselkedni kell. (...) Olyan nőszövetségi konferenciánk volt ott, hogy csuda!

Erdélyben is sokszor voltunk. Egyszer voltunk Kézdivásárhelyen egy nőkonferencián, és tele volt a templom. Kérdem a papot: ,,Hányan vagyunk?" Azt mondja: ,,Húsz híján ezren." – „Honnan tudja, hogy húsz híján ezren?" Azt mondja, onnan, hogy ezer ülőhely van a templomban, az első sorban nem ül senki, ott húsz hely van, tehát húsz híján ezer. Ennyi nő! Gyönyörű volt, gyönyörű."

Pásztor Jánosné Kádár Judit 1931-ben született. Férje, Pásztor János református lelkipásztor volt. Az esküvőjükre így emlékezett vissza:

„1952. július tizenkilencedikén volt az esküvőnk a Kálvin téren. A ruhám, cipőm, minden kölcsön volt, egyedül a fehérneműm volt saját. Én nem akartam fehér ruhában esküdni, mert úgy éreztem, hogy az már nem divat, de édesanyám nagyon ragaszkodott hozzá, úgyhogy fehérben voltam. Szabó Imre esketett bennünket, aki nagyon jó barátunk volt. Szabó Imre és a felesége, Szabó Éva, ők ketten nagyon örültek a mi házasságunknak. Éva is a Baár-Madasba járt, csak ő nyolcadikos volt, mikor én elsős, úgyhogy jóval idősebbek voltak mind a ketten nálunk, de nagyon jóban voltunk. Összejártunk, még amikor én lány voltam, János meg segédlelkész. Éváék a Kálvin téren laktak, és nagyon sokan bejáratosak voltunk hozzájuk. János a teológiáról ismerte őket. Az ötvenéves házassági évfordulónkon is Imre prédikált, és ugyanarról a textusról, amiről ötven évvel azelőtt.”

Pásztor Jánosné 1947-től részt vett a Tahiban indult leánykonferenciákon, majd 1991-től tagja, 1996-tól elnöke lett a Magyarországi Református Nőszövetségnek. Tisztségéről 2014-ben lemondott. Két könyve is megjelent: az egyik a Kenyai napló, a másik a Matolcsy Miklósnéról szóló kötet. 2013-ban kapott Zsindelyné Tüdős Klára-díjat. Méltatásában elhangzott: „Vezette a megyei könyvtárat, nevelt egy leány- és két fiúgyermeket, papné, lelkigondozó, asszonykörvezető volt egy személyben, aki a férje hivatását segítve csak szolgált és szolgált. (...) Hiányzott a fürdőhelyiségből a szellőzőablak? Jutka mint kőműves megcsinálta. Kopott volt a templomi szőnyeg? Befestette. Festékhiányos volt a kerítés? Bemázolta. Ez utóbbit észre is vette Szentendre híres festőművésze, Barcsay Jenő, és festővásznán megörökítette. Ennél nagyobb elismerést nem kaphatott volna! Hát így szereti az Úr az övéit. (...) Kenyában egy könyvtárat kellett rendszereznie. Asszonyokat tanított háztartástanra és főzni. Hogy teljesen betöltse szolgálatát, megtanult autót vezetni az elefántok között. (...) A mai napig töretlen energiával szolgál, előad, tolmácsol, fordít, ha felkérik rá. Fiatalokat tanít, betegeket látogat, és mindig észreveszi a szükséget szenvedőt. Szolgáló életében vezérigéje a Jób könyvéből vett idézet: „Igaz barátra van szüksége a szenvedőnek."

Képek: Reformátusok Lapja, illetve családi archívum