Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a hallgatóktól, hogy latin szót fogok  idézni, de hamarost megmagyarázom. Kedves és gyakori olvasmány Rotterdami Eramus Adagia című munkája, melyben a középkor nagy tudósa mindenféle görög és latin bölcsességet, közmondást, szállóigét egybegyűjtött és röviden magyarázott. Ezek egyikében a szokásosnál bővebben, hosszú oldalakon keresztül, gyönyörű szavakkal érvel a háború ellen és a békesség mellett. Ilyeneket mond: „Ha helyesen megfigyeljük az emberi test formáját és működését, nyomban látni fogjuk, hogy a természet, vagyis inkább Isten nem harcra, hanem barátságra, nem rombolásra, hanem épségre, nem a rosszra, hanem kedvességre és jókaratra formálta ki ezt a teremtményt.”  Minden más teremtmény, magyarázza Erasmus, valami harci eszközzel együtt születik: az oroszlán erős karmokkal, a vadkan gyilkos agyarakkal, a kígyó méregfogakkal; az elefántot megvédi vastag bőre és roppant tömege, a galamb gyors szárnyon elröppen a bajból... csak az ember születik meztelenül, gyengén, fegyvertelenül, törékeny testben. Egyszóval nem harcra való, vagy még inkább: a háború ellentmond eredeti természetének.

Csakhogy Erasmus ezt a szép értekezését Pindarosz antik költő híres mondásával kezdi, és aztán erre is építi egész gondolatsorát. A mondás így hangzik latinul: dulce bellum inexpertis. És azért idézem latinul, hogy érzékeltessem, mennyire nehéz ezt a három szót azzal a tömörséggel visszaadni, ahogy eredetileg hangzik, és ez nemcsak fordítói probléma. Mit jelent a szállóige? Lényegében ezt: édes a háború annak, aki még nem tapasztalta meg. Vagy inkább: csak a tapasztalatlan embernek tetszik a háború; vagy: csak az szereti a háborút, aki mit sem tud felőle. Vagy: a tudatlannak édes a háború. Vagy: aki nem próbálta, annak édes a háború.

Nos, hát zavarban vagyok, de nem a szabatos fordítást keresve. Hanem azért, mert én nem tudok sokat a háborúról, mégsem szeretem. Csak  hálát adhatok Istennek, hogy amióta élek, itt, az én hazámban, Magyarországon nem volt háború, az emberiségnek  ez az iszonyatos önpusztító, saját természetét, alkatát, rendeltetését visszájára forgató ön-ellentmondása...

Vagy mégis tudok valamit a háborúról? Nemrégiben került a kezembe egy érdekes tanulmány, amely a modern kor választási viszonyait elemzi, ezzel a címmel: „A háború mint metafora.” A tudós munka az általunk sokat irigyelt amerikai demokrácia választási kampányait tárgyalja, fél évszázadra visszatekintve. S mindjárt jegyezzük meg, maga a kampány szó is harci metafora – eredetileg a harci tábort, a táborba való kisereglést, a harcmezőt jelenti. S ha már kampány, jöhet is a hadviselésből ismert összes kifejezés. Például a szlogen – skót szó, eredetileg csatakiáltást jelent. A német stáb pedig vezérkart. Persze, tegyük hozzá gyorsan, ezek csak metaforák, átvitt értelmű kifejezések, és boldog az a kor, amelyben azok is maradnak, puszta hasonlatok. Magyarországon tavasszal országgyűlési választások lesznek. Amióta tudjuk a pontos napját, napról napra erősödik a kampány, a küzdelem, a harc, a háború. De ezt csak annak édes, aki még nem tapasztalta, hogy mi a háború, vagy aki még mit sem tud felőle, vagyis aki tudatlan.  Ha pedig valaki azt mondaná, hogy de hát ez csak egyszerű polémia, azt hadd emlékeztessem arra, hogy eredetileg a polémia szó is éppenséggel háborút jelent.

Intsünk hát békére, tisztességre, bölcsességre és megfontolásra.  Hogy el ne veszítsük a békét, hogy rosszabbul ne legyen dolgunk. Mondom ezt és kérem is – tudós tudatlansággal.