Hitünk megment az elbizakodottságtól, reményünk a csüggedéstől - mondta egyszer egy bölcs ember. Hogy honnan merítette ezt a szép belátást, számomra nyilvánvaló: Isten kinyilatkoztatásából.  Ahhoz, hogy egészen pontosan lássuk ennek a bölcsességnek a forrását, hadd idézzek fel egy bibliai képet egy prófétás könyvből, régi időkből - mai tanulságokkal és buzdítással. Zakariás próféta az újrakezdés küzdelmeiről beszél. Isten népe ugyanis a babiloni fogságból visszatérhetett hazájába és újrakezdhette életét. Ám a hazatérőket nem valamiféle konzervált múlt várta, mint ahogy elővesszük a mélyhűtőből a lefagyasztott ételt és csak újramelegítjük. Akik hazatértek, valóban újrakezdtek mindent. Mert a múlt nem megszakadt, hanem szinte teljesen elveszett. De most Isten kegyelméből megnyílott újra a jövő lehetősége, sőt, egészen ez a kegyelmes jövendő határozott meg mindent. Mégis nehéz volt a csüggedésből kilépni. S nemcsak azért, mert már kevés erő maradt, hanem leginkább azért, mert sokan már elfogadták a nyomorúságot, megalkudtak a helyzettel. Igen, a lemondásban is jól el lehet lenni - ahogy mi is halljuk manapság sokat: jól van úgy, ahogy van, ami azt jelenti: jól van úgy, ahogy lett. Akik azonban, kevesen és kevés erővel, felismerték a kegyelem idejét, azok lelkesen és mintegy önmagukat fölülmúlva kezdtek a munkához. A próféta egyik látomásában egy férfit látott, aki az elpusztult szentváros romjai közt járkálva mérőszalaggal jelölte ki az újraépítendő város  utcáit, tereit, majdani épületeit és városfalait, mert okosan kalkulált azzal, hogy hányan érkeznek majd, mekkora legyen hát a város, hogy egyszerre befogadja és megvédje jövendő lakosait. A próféta azonban hallja két angyal beszélgetését is, amint az egyik azt mondja a másiknak: szólj annak a gyermeknek, aki ott a mérőszalaggal buzgólkodik, hogy nincs szükség efféle kalkulusokra, mert Isten majd gondoskodik népének védelméről. Ami nekünk férfimunka, nagy és szent kötelesség, erőt és tudást igénylő feladat, ami - ahogy szoktuk mondani - nem gyerekjáték, az - úgy tűnik - az angyalok beszélgetése nyomán: Istennek mégis csak gyermekjáték. De nem! Mert az a tény, hogy ez a férfiú az angyalok szemszögéből nézve csak gyermek, pontosan azt jelenti, hogy a feladat nagyságához képest vagyunk csak gyermekek. Vagy még pontosabban: valóban gyermekek vagyunk. A hit megment az elbizakodottságtól - vagyis megmutatja az igazi arányokat: a nagy munka, amiben állasz, olyan hatalmas, hogy te abban csak gyermek lehetsz, ahogyan ha gyermek téblábol munkások mellett, olykor a kezébe adnak egy-egy szerszámot, hogy segítsen egy kicsit (és az nem játék, hanem megbecsülés). Viszont a remény megment a csüggedéstől, ugyanis azért vagy csak gyermek, mert Isten mindig több - több, mint a mi összes tervünk, akaratunk és létvalónk; de éppen ebben a többletben nyílik meg számunkra a jövő. A buzdítás és a józanítás ily módon összevetésre is alkalmat ad: bölcs ember, aki tudja, hogy milyen nagy különbség van aközött, ha valaki magabiztos (vagyis mindig magából indul ki és magához érkezik) és aközött, ha valaki biztos önmagában, mert Istentől kapott feladatot, és az Ő kegyelmes segítségéből viheti végbe. Mi több, nemcsak bölcs, boldog is, mert csak az mehet be Isten országába, aki gyermekként érkezik kapujához.