Elmondta Szabó István püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában 2012. február 19-én
Zoom
Évtizede már annak, hogy egy igen érdekes képeskönyv került a kezembe. Ez volt a címe: zoom. Ezt az angol szót, mely zúgás, zümmögést jelent, már mi is jól ismerjük. Amikor a fényképezőgép lencséjét állítgatjuk, a beépített elektromos motor halk zúgó hangját halljuk, s ezt nevezzük zoom-nak. Régebben még a repülés világában is használták a szót. Amikor a repülő teljes erővel egyenesen, gyertyában tartott fölfelé, ezt nevezték zoom-nak, a nagy zúgó hang miatt. Ez a képeskönyv azonban metafizikai titkokat tárt fel. Az első oldalon egy poharat lehetett látni, a másodikon a poharat egy asztalon, a harmadikon az asztalt egy tágas szobában, a negyedik a szobát egy ház ablakán keresztül, a negyediken a házat egy kertben, az ötödiken a kertet egy utcasoron, aztán egy települést egy tájban, majd egy kontinenst a földgolyón, majd a földet Tejúton. S aztán fordítva: egy képeslapot, melyen a Tejút látható, s aztán egy gyermek kezét, amint tarja a képeslapot, aztán egy társaságot, kiknek egy gyermek mutatja a képeslapot – majd megint zoom: s egy bélyeget, melyen az illusztráció az, hogy egy gyermek képeslapot tart a kezében. S így tovább. Az ötlet játékos és szellemes. Igen, végül is, ahogy szokták mondani: minden nézőpont kérdése: az is, hogy egy pohár éppen előttem van, az is, hogy egy utcasor válik egyre kisebbé, amint zoomol a repülőgép a felhők fölé tartva, az is hogy ez csak egy fotó, amit ismerőseimnek mutogatok.
Mégsem arra következtetek ebből, hogy minden relatív, legalábbis semmiképpen nem a kifejezés mai, közkeletű értelmében. Hanem úgy gondolom, valóban minden relatív, azaz minden összefüggésben áll mindennel. Mindennek van helye, vonatkozása, rendje. De leginkább ezt nem értjük. Az evangéliumok szerint Jézust többször is megvádolták azzal, hogy megsértette az ünnepnap szentségét, mert megszegte a munkavégzés tilalmát. Áttörte a törvény kerítését. Noha beteget gyógyított. Jézus válasza azonban másféle távlatot mutatott: előbb a törvényadó Istenig emelte a szemhatárt, mert Isten, aki a törvényt rendelte, nagyobb a törvénynél. Végtelen távlat ez, alázatra késztető. Ám ekkor jön egy újabb zoom, s Jézus azt is megmutatja, hogy a törvényadó Isten irgalmas Atya, aki az ünnep idejére sem függeszti fel kegyelmének gyakorlását, sőt éppen az az ünnep lényege. A világegyetem Ura, akit nem tudunk tekintetünkkel befogni, egészen közel van hozzánk – közelebb, mint mi önmagunkhoz.
Hol a helyünk a világban? Ezt a kérdést mi általában úgy döntjük el, hogy egymás mellé tesszük a dolgokat, s meghatározzuk az erő-sorrendet. Így a magunk kora, a kultúránk, a vagyoni helyzetünk, a szokásaink, egészségünk és betegségünk, örömünk és gyászunk, meggyőződéseink és csalódásaink halmazában választunk és döntünk. A másik ember is ekként kerül mellénk, vagy kerül velünk szembe. Olykor-olykor Istent is beleillesztjük a képbe, ahogy filmes nyelven mondják: a totál plánba. Ám Jézus szavaiból kiderül, hogy ez éppen csak egy bélyeg egy levél sarkán. És azt is megmutatja Jézus, hogy ha csak ennyi tárulna fel, végtelenül magunkra maradnánk. De nem maradunk: mert amikor a beteg meggyógyul, a gyászoló vigaszt nyer, mikor megnyílik egy út, mely eladdig halálos csapdának bizonyult, mikor az ellenség dühöngő fenekedéséről kiderül, hogy üres légfuvallat, mikor a nagyra törő ember, aki nagyzoló céljai érdekében minden összetör, egyszer csak tékozló fiúként a mennyei atya ölelő karjai közt találja magát, mikor a bűnös, aki csak körbe-körbe jár a veszendő bálványok körül, elfordul a hazugságtól, s elindul a szépséges kegyelem felé, mikor a halál, az utolsó ellenség, mely mindent elvesz és semmivé tesz, titokzatos és csodálatos módon, Krisztus önkéntes áldozatában üdvösség eszközévé lesz, mikor a csillagvilágok szuverén ura halk és szelíd szót súg a fülembe – nos, ez a zoom. A középkorban, amikor még nem ismerték a modern kor digitális szerkentyűit, másképp fejezték ki ezt a nagyszerű tapasztalatot. Azt mondták: Isten egyszerre központ és periféria. Egyidejűleg van ott mindennek a csúcsán, és ott is, ahol azt gondolnánk, isteni méltóságnak, dicsőségnek semmi keresnivalója nincs. Egyszerre úr és szolga, király és koldus, végtelen és legközelebbi, kikutathatatlan és legegyértelműbb. Hallgassuk hát szüntelen Krisztus szavát: fölemel és távlatot mutat, aláhajol és közel érkezik – ahogy Pál apostol mondja: megszabta mindenkinek a maga határát, távlatát, életének kimenetét – ám ha keressük, megtapasztaljuk: bizony, nincs messze senkitől sem.